Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Ki ne emlékezne a nénikre és bácsikra a dobozból, akik a TV arcai voltak, s mindig valami szürke háttér elől mondták be, mi következik? Ők voltak a bemondók, akik tájékoztatták a nézőket. Ma közülük az egyik legismertebb vett búcsút.  70 éves korábban elhunyt Baleczky Annamária.– írta meg a Blikk

 

Egy ország imádta a Magyar Televízió a hollófekete hajú, szépséges Baleczky Annamáriát, aki végül mégis méltatlanul elfeledve, egy idősek otthonában neki kialakított kis szobácskában élte le élete utolsó hónapjait.- számol be a portál

– Pénteken telefonáltak az intézetből, hogy tudom-e a megmaradt rokonai elérhetőségét. Nagyon váratlanul ért a halálhíre – mesélte lapnak Bay Éva, egykori bemondónő, Baleczky kolléganője.

Baleczky Annamária az első – tehát az 1998 és 2002 közötti- Orbán kormány alatt került méltatlan helyzetben. Ugyanis 1999-ben nagy felháborodások közepette, akkor is tisztogatást tartott a Fidesz médiában és több száz média munkást rúgtak ki. Az elbocsájtottak között volt Baleczky Annamária is.

Mindenki másképpen dolgozta fel, amikor 1999-ben egy csapásra megszűnt a televízióban a bemondói státusz, mert már nem volt ránk szükség. Annamari sajnos nem volt hajlandó elfogadni az elkerülhetetlent, nem akart szembesülni a valósággal, sokáig betegállománnyal próbálta elkerülni a kirúgását. De azt hiszem, hogy később sem tudta ezt feldolgozni. És sajnos egyedül maradt a problémájával – emlékezett vissza Bay Éva.

„Sokat mesélt a régi szép időkről, amikor még híres volt, és egy ország szerette, mi pedig örömmel hallgattuk a történeteit. Nagyon kedves teremtés volt, annak ellenére, hogy bizony számos rossz dolog érte az utóbbi években.” – emlékezett az egyik lakótársa Baleczkyre.

Baleczky Annamária 1971–73 között a Magyar Rádió politikai adások főszerkesztôségén dolgozott. 1973-ban kezdődött el a bemondói karrierje a Magyar Rádióban.

Huszonhat éven keresztül – 1974-től 2000-ig – volt a Magyar Televízió bemondója, 1977-től újságíró. Szerepelt szilveszteri műsorban is és vezette a lottósorsolást is. 1980-ban közreműködött Bódy Gábor Nárcisz és Psyché című alkotásában.

2017 óta egy budai idősotthonban élt, itt is hunyt el, 70 éves volt.

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – 0% PROPAGANDA, 100% IGAZSÁG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetszik és kövess minket Facebookon!

 

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here