Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Elhatárolódni Orbántól, és oda küldeni, ahová tartozik: a politika trágyadombjára, új, populista barátaival együtt. -mondta a 168 órának adott interjújában Guy Verhofstadt, aki szerint ez lenne a felelősségteljes döntés az Európai Néppárt részéről.

A legújabb magyar kormányzati kampány célkeresztjébe állított belga politikus, országa volt miniszterelnöke 2009 óta az Európai Parlament tagja,  az európai parlament egyik legnagyobb frakciójának, az ALDE frakcióvezetője

A lapnak kifejtette, hogy az Európai Parlament a jogállamiság és a demokrácia magyarországi helyzetéről szavazott szeptemberben a Sargentini-jelentés kapcsán, és ennek semmi köze a migrációhoz. A képviselők több mint kétharmada, köztük Orbán saját pártcsaládja, az Európai Néppárt frakciójának többsége riasztónak és elég érettnek tartotta a helyzetet arra, hogy Európa beavatkozzon. Csak a Fidesz az, amely téves következtetést vont le ebből a történelmi szavazásból, és azóta mindent meg is tesz, hogy akként ábrázolja, mintha ez a voksolás a migrációról szólt volna, nem pedig a jogállamiságról.

Verhofstadt  azt elmondta, hogy a jelentés hosszasan sorolja azokat a problémás ügyeket, amelyeknek az Orbán-kormányt arra kellene késztetnie, hogy egy pillanatra megálljon, és kritikus önvizsgálatot tartson.

Az egyik ilyen kérdés valóban az a feltűnő félelem, gyűlölet és intolerancia, amit hamis nemzeti konzultációkon és megtévesztő médiakampányokon keresztül gerjeszt a kormány azért, hogy bebetonozza a Fideszt a hatalomba – szögezte le a frakció vezető

Ha körülnézünk Európában, nincs még egy olyan kormány, amely hagyta magát ennyire messzire sodródni a valóságtól egy hazugsággyár által, amit ráadásul nagyrészt az adófizetők pénzéből építettek fel. Elég csak megnézni a híreket a magyar állami műsorszolgáltató, az MTVA csatornáin ahhoz, hogy képet kapjunk arról, miféle párhuzamos univerzumot hozott létre a Fidesz, hogy elhitesse a szavazóival, valójában abban élnek.

Azt is hozzátette, hogy az Európai Parlamentben vita azért vált személyessé, mert a Fidesz azt akarja, hogy személyes legyen. A folyamatos ellenségkeresés határozta meg a Fidesz politikáját az elmúlt nyolc évben.

Orbán leghangosabb európai parlamenti kritikusaként kiváló célpontja lehetek a propagandagépezetének. Ha az Orbánnal szembeni beszédeim személyes tartalmúak, az azért van, mert ő ennek az illiberális államnak a legfőbb képviselője. De a bírálataim túlmutatnak a személyén, jóval szélesebb körűek. Magyarország problémái ugyanis nem fognak megszűnni Orbán távozásával, ezt a fajta kormányzást kell megváltoztatni.

Kérdésre elmondta, hogy egy dolog megbízást kapni egy ország kormányzására, és egészen más uralkodni egy nemzeten. A Fidesz arra használta többségét a parlamentben 2010 óta, hogy egymaga változtassa meg az alkotmányt, csorbítsa az igazságszolgáltatás függetlenségét, és súlyosan korlátozza a véleménynyilvánítás szabadságát, hiszen valójában mindent megtesz annak érdekében, hogy elhallgattassa az ellenzéki hangokat, a demokratikus változás pedig mára már szinte lehetetlen. Ezek a körülmények, amelyek korábban leginkább Oroszországra voltak jellemzők, az EU-ban nem elfogadhatók.

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – 0% PROPAGANDA, 100% IGAZSÁG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetszik és kövess minket Facebookon!

 

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here