Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Minden jel szerint elég komolyan berágtak szakszervezetek, Székely Tamás igen kemény hangvételű nyilatkozatot adott a Népszavának.  A a Vegyipari Dolgozók Szakszervezetének (VDSZ) elnöke kifejtette, hogy a kormány nem tartotta be az ígéretét, semmiféle egyeztetés nem történt. A szakszervezetek ezért másfél hét múlva demonstrációval tiltakoznak a béren kívüli juttatások, a cafeteria megadóztatása ellen.

A tervek szerint november 6-án, kedden a Magyar Nemzeti Banktól a Parlamenthez vonulnak majd.  A demonstrációt a két legnagyobb szakszervezeti konföderáció, a Magyar Szakszervezeti Szövetség és a LIGA Szakszervezetek szervezik.

Székely Tamás hangsúlyozta a Népszavának, hogy a szakszervezetek „durva megszorításként” értelmezik a béren kívüli juttatások megadóztatását. A kormány nem módosította javaslatát, a korábban kilátásába helyezett egyeztetésből nem lett semmi – tette hozzá.

Elmondása szerint a kormányzati megszorítás mintegy 2 millió munkavállalót érint rendkívül hátrányosan, főleg a lakhatás, a munkába járás és az öngondoskodás területén. Biztosra vehető ugyanis, hogy a cafeteria megadóztatása miatt a munkaadók jelentősen csökkenteni fogják a juttatásokat- tette hozzá a szakszervezeti vezető

A veszteség mértéke ágazatonként eltérő: a vegyipari dolgozók esetében például fejenként évi 400 ezer forintos kieséssel kell számolni – folytatta Székely Tamás.

Demonstrációjukkal a szakszervezetek szembesíteni akarják a kormányt azzal, hogy nem tartotta be a szavát.

A Népszava kérdésére, hogy, mennyi esélyt lát arra, hogy egy tüntetéssel sikerül meghátrálásra kényszeríteni a kormányt, Székely Tamás ismét igen kemény választ adott: nincsenek illúziói, „ettől a kormánytól a munkavállalók már nem várhatnak semmit”.

Majd azt is kifejtette, hogy a szakszervezetek azonban ilyen helyzetben nem maradhatnak tétlenek, kötelességük tiltakozni. Ha nem járnak eredménnyel, akkor tovább kell gondolni, hogy következő lépésként milyen akcióegységet hoznak létre.

Azt már mi tesszük hozzá, hogy bárhol a világ demokratikus részén, ahol fontosak a dolgozok, a kétkezi, a melós, ha egy fontos szakszererezeti vezető ilyen keményen nyilatkozik a kormányról minden sajtóban hír.

Az pedig, ha a két legnagyobb országos szakszervezet utcára hívja a munkavállalók minimum napokig vezető hír, nálunk meg megy az agyonhallgatás.

Ezért nem tudunk másra kérni, mint hogy oszd meg ezt a posztot, hagyj jusson el mindenkihez a híre: a szakszervezetek sem kérnek az Orbán politikájából!

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – 0% PROPAGANDA, 100% IGAZSÁG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetszik és kövess minket Facebookon!

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here