Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Kvázi az Európai Unió kormánya, az Európai Bizottság (EB) már minden tőle telhetőt megtett az annak érdekében, hogy a Közép-európai Egyetem (CEU) tovább folytathassa budapesti működését, most az Európai Bíróságnak kell döntenie a kifogásolt magyar felsőoktatási törvény ügyében – közölte az Mina Andreeva EU-s szóvivő.

Az Európai Bizottság sajtótájékoztatóján fontos téma volt  a CEU tegnapi bejelentése hogy a magyar kormány azt mondta az amerikai nagykövetségnek, nem írják alá a szerződést a CEU működéséről, ha ezt december elsejéig nem teszik meg, akkor a CEU itthagyja Magyarországot és Bécsbe költözik.

Az Európai Bizottság álláspontja már kezdettől fogva egyértelmű, tavaly áprilisban már eljárást indítottak a felsőoktatási törvény ügyében, majd bírósághoz fordultak, miután a magyar hatóságok nem hozták összhangba az uniós szabályokkal a kifogásolt törvényt – mondta.

A bizottság szerint a Fidesz felsőoktatási törvénye egyes elemei ellentétesek a közösségi joggal, a szolgáltatásnyújtás szabadsága, illetve a tudományos, az oktatási és a vállalkozási szabadság területén.

Az Európai Bizottság most azt kérte, hogy  Európai Bíróság kiemelt ügyként kezelje a CEU-t diszkrimináló felsőoktatási törvényt. A bíróság azt a tájékoztatást adta, hogy prioritásként kezeli az ügyet, így most a bírói testületen a sor.

A CEU-t Magyarország legjobb egyetemeként tartják számon, az intézmény magyar és amerikai diplomát bocsájt ki, az igen jó nevű amerikai egyetem a New York állambeli Bard College-al működik együtt.

A Fidesz egy olyan felsőoktatási törvényt fogadott el 2016-ban ami kifejezetten az CEU elüldözéséről szól, akkor hatalmas tüntetés és tiltakozás kezdődött: 15 Nodel-díjas és 120 egyetem fejezte ki tiltakozását világszerte a CEU ügye miatt.

 

 

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – 0% PROPAGANDA, 100% IGAZSÁG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetszik és kövess minket Facebookon!

 

 

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here