Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Hányineger, gyomorforgató és ocsmányság. Kb ezek a jelzők jutnak eszembe arról a kijelentésről, amit a 444 szúrt ki és egy karcagi lakossági fórumon engedett meg magának a Fidesz hithű biztonságpolitikai megmondóembere Nógrádi György.

A 444.hu szúrta ki, hogy ez az agyhalott barom, most Nógrádi Györgyről beszélek, a karcagi Nagykun Polgári Kör vendégeként  tartott előadást csütörtökön a HALOTTAK napján és ott sikerült betolni az alábbi igen ocsmány poénját.

Szóval ez a kreténarcú a következőt bírta mondani:

” Én elszoktam mondani, hogy boldogan befogadnék egy menekültet és nem hiszem, hogy nem értenének velem egyet. Meggyilkoltak egy orosz ellenzékit két-három évvel ezelőtt Moszkvában és barátnője volt az ukrán szépségkirálynő. Tehát én vállalnám azt, hogy nejem morog, de én egy két-három hétre befogadnám és szerintem a baráti köröm utána átvenné. De ezt poénnak szánom”

 

A 444 azt írja, hogy Nógrádi itt alighanem Borisz Nemcov feleségére próbál célozgatni. A modell Anna Durickaja szemtanúja volt, ahogy lelövik mellette sétáló párját, ezek után a putyinista média lejáratókampányt indított ellene.

Nem tudom, de ez az egész kiszólás annyira alávalóan gusztustalan, egy nőről, akiről tudja, hogy meggyilkolták a párját elmondani, hogy befogadná. Nyilván egy ilyen vén szétfolyt, kopasz krapek befogadására vágyik,  de még azt hozzá tenni, hogy a baráti körön is végig mehetne az özvegy… Ezekben tényleg  kb nulla tisztelet van a nők iránt és a külön gyomorforgató, hogy ezt halottak napján sikerült produkálni ennek a kreténnek.

A portál egyébként megjegyzi még, hogy a fellépés elején Nógrádi eldicsekedett vele, mennyire sűrűn foglalkoztatja a Fidesz és annak médiája. Hiába embert barátjáról.

Oszd meg, hogy mindenki lássa milyen erkölcsi aljadékok rohangászhatnak a Fidesz médiákban.

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – 0% PROPAGANDA, 100% IGAZSÁG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetszik és kövess minket Facebookon!

 

 

 

 

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here