Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Mint, ahogy a Hír Hugó is beszámolt róla, október közepén jelentették be a szakszervezetek, hogy a kormány durva megszorító lépése miatt az utcára vonulnak. Még a nyáron ismertette a kormány, azt a lépést, amivel felszámolta a cafeteria-rendszert.

Most megjelent a tüntetésre a felhívás, melyben azt követelik a szakszervezetek, hogy WELLNESS HELYETT LAKHATÁST, BEISKOLÁZÁSI SEGÉLYT, NYUGDÍJAT!.

A demonstráció a béren kívüli juttatások megadóztatása ellen irányul, mint írják, a  VDSZ tagszervezetei jelentős béren kívüli juttatásokról állapodtak meg az évek során. Ez most egy tollvonással szűnhet meg. Tiltakozzunk az egyeztetés nélküli döntés ellen!

Mindenkit várnak kedden, (tehát 2018. november 6.) 14:50-ra a Magyar Nemzeti Bank elé (Budapest Szabadság tér 9, 1054), majd a felhívásukból kiderül, hogy innen a Parlament elé, az Alkotmány utcába fognak átvonulni.

Beszédeket mond többek között Szilágyi József, a Liga Szakszervezet társelnöke, Székely Tamás, szakszervezeti vezető, Hatvani Jácint  a Paksi Atomerőmű munkavállalóit ért hátrányokról fog beszélni. Felszólal még Papp Dorina, diák, aki a diákhitel kedvezményes törlesztésének elvesztéséről fogja elmondani a véleményét, valamint a végén felolvassák a szakszervezetek petícióját is.

A tüntetés várhatóan 17.00-kor befejeződik.

Mi is mindenkit arra tudunk biztatni, hogy álljon ki a cafeteria rendszer mellett, vegyen részt a demonstráción és ossza meg Facebookon ezt a posztot, hogy minél több emberhez eljusson a szakszervezetek szava, hiszen a propaganda-média erről nem tudósít!

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – 0% PROPAGANDA, 100% IGAZSÁG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetszik és kövess minket Facebookon!

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here