Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Piszok kőkemény kritika jelent meg Orbán politikájáról a világ legrangosabb napilapjában, a  New York Times-ban. A lap újságírója Budapesten járt és a beszámolóban a Fideszt szélsőjobboldalinak, Magyarországot az egyik legfiatalabb autoriter rendszernek nevezte.

A New York Times újságírója egy konferencia miatt 3 napot töltött Budapesten. Azt írja: első látásra a magyar főváros olyan, mint egy csomó nyugat-európai vagy észak-amerikai nagyváros: tele van lenyűgöző XIX. századi történelmi műemlékekkel, és pezsgő az élet.

Pedig az utóbbi időben, írja, Budapestről azért lehetett sokat olvasni a nemzetközi médiában, mert a világ egyik legfiatalabb autokratikus kormánya vezeti az országot,  Orbán Viktor miniszterelnök és az ő szélsőjobboldali-nacionalista pártja, a Fidesz kormányoz. A magyar rendszert egyre többször hasonlítják Oroszországhoz és Kínához.- írja a lap

Megjegyzi az újság, hogy még olyan szinten nem tart a magyar demokrácia leépülése, mint a fent említett Oroszországban, az ellenzékieket például nem börtönözik be. (hát, ha Ceglédi Csabára gondolunk…)

Megjegyzi a lap, hogy Orbánék saját szövetségeseik kezébe adják a média egyre nagyobb részét, ezek a médiumok pedig következetesen nem számolnak be a Fidesznek kellemetlen ügyekről, illetve megcsorbították az igazságszolgáltatás függetlenségét is.

Az ismert amerikai lap azt is leírja, hogy Orbánék egy kiterjedt korrupciós rendszert működtettnek, megjegyzi az újságíró azt is,  hogy a választási törvényt és választókerületeket úgy szabta át a Fidesz, hogy neki kedvező legyen.

Majd leírja, hogy Magyarország a szovjet megszállás után a sikeres rendszerváltások fényes példája volt. A politikai váltógazdaság, mely a demokrácia alapja, jól működött,  a jobb-közép és bal- közép kormányok váltották egymást. Orbán Viktor egy  demokrácia-aktivista volt a magyarországi szovjet uralom alatt, majd a Fidesz társalapítója és 1998-ban miniszterelnök lett. Egyetlen ciklus után azonban elvesztette a választásokat. .

A lap megjegyzi, hogy már a vereség után Orbán és a Fidesz, arról beszélt, hogy „csak egyszer kell nyernünk, de akkor rendesen” és olyan terveket kezdett el vázolni, melyben „15-20 éves” Fidesz kormányzás volt.  A Fidesz 2010-ben nyert, és Orbán neki látott a rendszerét kiépíteni.

A New York Times szerint Orbán stratégiája három fő pillérből állt. Az első, a média totális irányítására törekedett. Második, egy keresztény-konzervatív kultúrháborút indított el, amely kipucolja a szellemi életből az ellenfeleit. Harmadik, hogy megváltoztatta a demokrácia szabályait.

A New York Times még azt is megjegyzi, hogy a kormánypárti magyar média figyelmen kívül hagyja a Fidesznek kényelmetlen történeteket, mint például az Orbán elleni tiltakozásokat. Ehelyett az összeesküvéseket szajkózza, különösen a bevándorlókról.

Drága magyarok, gondoltátok volna, hogy Magyarországról valaha megjelenhetnek ilyen sorok egy rangos amerikai lapban? Elképesztő hova jutottunk. Leírhatom csupa-csupa nagy betűkkel, hogy ébresztő ez nem vicc. De tényleg ébresztő, ez tényleg nem vicc!

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – 0% PROPAGANDA, 100% IGAZSÁG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetszik és kövess minket Facebookon!

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here