Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Amihez a Fidesz nyúl a TV-s piacon (na jó nem csak ott) abból totális csőd lesz. Még 2010-ben a RTL és TV2 fej-fej mellett volt nézettségben és stabilan harmadik volt az MTV, mára az MTV a nullás tartományban evickél és a TV2-t veri az RTL mellett a Viasat is.

A legutóbbi, 44. héten szombaton a TV2 nemhogy a második legnézettebb csatorna nem volt főműsoridőben, de nagyobb közönségaránya volt a Mozi+ nevű filmcsatornának, az RTL Film+ nevű, dettó filmeket sugárzó kábeltévéjének és a Viasat3-nak is, a Cool pedig csak 0,5 százalékkal maradt le tőlük- számolt be az Index.hu

Ez azt jelent, hogy a közpénzekkel kitömött TV2  öt (!) százalékos közönségarányt tudott felmutatni a szombati főműsor időre, míg a Viasat 5,1%-ot, a Film+ 5,4%-ot, a Mozi+ 5,1 %-ot és az  RTL Klub 27,2 %-ot, ez azt jelenit, hogy az RTL-t ötször többen nézték mint a Fidesz propaganda TV-jét.  Ha az egész hetet nézzük, ott sem sokkal jobb a TV2 helyzete a maga 9,5 százalékával, hiszen az RTL 18,2 százalékos átlaggal zárta a hetet.

A megsemmisítő vereségnek több oka van, az egyik nyilvánvalóan az az X-Faktor, ami 2018-ban még mindig hihetetlen jó közönségarányokat produkál.

Ráadásul számokhoz hozzátartozik, hogy a TV2-n futó mostani Sztárban sztár a legkevésbé nézett évada, az első kettő adásai egymilliós nézettség alá nemigen mentek és a 30 százalékos közönségarány is stabilan megvolt.

Az index cikke azt is megjegyzi, hogy a köztévé egyik csatornáját a DunaTV-t hétfőn este fél 12-kor a „Soko – Alpesi nyomozók” cím film nézettségét 178 (!!!) fősnek írja a Nielsen, ami effektíve azt jelenti, hogy senki nem nézte.

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – 0% PROPAGANDA, 100% IGAZSÁG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetszik és kövess minket Facebookon!

 

 

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here