Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Pálinkás József volt a Fidesz világ egyik legismertebb professzora. Az akadémikus az első Orbán-kormányban miniszter is volt, majd a Professzorok Batthyány Körét vezette, később a Fidesz kulturális tagozatának az elnöke is lett.  Élesen bírálta a Magyar Tudományos Akadémia átszervezését,  és az egész Fidesz kormányzásról igen lesújtó véleményt fogalmazott meg az RTL klub műsorában.

Én a Fideszre úgy tekintettem, mint egy olyan politikai pártra, amely képes arra, hogy egy polgári Magyarországot teremtsen, amelyben a középosztály megfelelő megbecsültséget kap, amely nem szakítja olyan mértékben szét a társadalmat, amilyen mértékben például az amerikai szétszakadt- mondta Pálinkás József, aki a Fidesz egyik legismertebb akadémikusa volt.

Majd azt is kifejti, hogy  a politika elmozdult egy olyan irányba, hogy a nyílt és őszinte beszéd már nem válik valakinek a javára. Ebből pedig baj lesz, szerinte, mert a nyílt és őszinte beszéd háttérbe szorul, pedig muszáj megmondani, ha azt érzékeljük, hogy más irányba kell menni- hangsúlyozta

Arról is beszélt még Pálinkás, hogy számos olyan esetet lát, amikor ilyen arrogáns kijelentések hangzanak el, „hogy mi mindent tudunk”- ez nem jó, teszi hozzá. A politikában vannak különböző képességű emberek, épp úgy mint a tudományban. Nem jó ha harmad rangú emberek első rangúnak képzelik magukat.- szögezi le a professzor a Fidesz kormányzása kapcsán.

Arról is beszélt még, hogy harcolni kell a Magyar Tudományos Akadémia önállóságáért, harcolni kell, hogy a tudományos akadémia kapja vissza az elvont pénzeket és bírálta a Corvinus Egyetem átalakítását is, amelyről azt mondta, hogy nem érti és semmi értelme sincs. Emiatt pedig nyíltan kritizálta az innovációs és technológiai minisztert.

Azt is kijelentette Pálinkás, hogy nyíltan jelezte a miniszterelnöknek, hogy nem fog tudni együtt dolgozni Palkovics László innovációs és technológiai miniszterrel, aki hivatalba lépése után nem sokkal az MTA pénzének elvonásához, az intézmény átszervezéséhez kezdett.

Kedves olvasó, abban biztos lehet, hogy a propaganda média nem fog beszámolni arról, hogy a Fidesz legismertebb akadémikusa milyen lesújtó véleményt fogalmazott meg a kormányról, ezért kérünk oszd meg ezt a posztot!

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – 0% PROPAGANDA, 100% IGAZSÁG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetszik és kövess minket Facebookon!

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here