Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

A Fidesz azt a látszatot igyekezet kelteni itthon a magyar médiában az Európai Néppárt kongresszusáról, hogy az égvilágon nincsen semmi baj. Aztán beszámoltunk róla, hogy kiderült sikerült nekik egy ordas nagyot kamuzniuk.

De történt más is! Nem akárki fogalmazott meg egyértelmű kritikát az Orbáni politikáról, a néppárt lengyel erősembere Donald Tusk, aki nem mellesleg az Európai Tanács elnöke is egyben. -számolt be a Magyar Hang

Tusk közölte, hogy „senkinek sincs joga a liberális demokráciát támadni, még a határok megvédésére hivatkozva sem”. Azt mondta, hogy nem kereszténydemokrata az, aki szembe megy a jogállamisággal, a liberális demokráciával, aki korlátozza a civil szervezetek szabad működését, aki fellép a sajtószabadsággal szemben, aki idegengyűlöletet szít.

Ennél a felsorolásnál többször is közbetapsolt az EPP-s küldöttek egy része, és amikor ott tartott, hogy „nem kereszténydemokrata az, aki Putyint dicséri és közben Ukrajnát támadja, és az áldozatot hibáztatja az agresszor helyett”, akkor Angela Merkel német kancellár is tapsolt már.

Szóval, ha ezt hívja a Fidesz jó helyzetnek, akkor már csak félve kérdezem, milyen lehet nekik a rossz? Oszd meg, hogy mindenki lássa: nem igazak azok a Fidesz hírek, miszerint az Unióban már minden rendben van körülöttük.

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – 0% PROPAGANDA, 100% IGAZSÁG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetszik és kövess minket Facebookon!

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here