Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Nos unásig tudjuk, hogy vannak olyan országok, melyek egy szektora kifejezetten erős és híres. Egyszerűen azért mert az állam olyan környezetet teremtett az adott országban, hogy az ilyen típusú vállalkozások „jól érzik ott magukat”

Pl. ilyen Svájc, mely a pénzügyi és bankszektor világhatalma. Mondhatnánk Németországot is mely híres a gépgyártásról és autóiparáról vagy a finneket, akik a kutatás-fejlesztéssel az innovációval szeretnének naggyá lenni és olyan környezetet teremtettek, ahol a tudásközpontok jól érzik magukat. De ilyen az IT- Mekkája a Szilícium-völgy is.

Akiknek eddig nem volt látható talán kezdet leesni a tantusz, akkor amikor Magyarországra szökhetett bujkálni egy politikusbűnöző: Orbán már rég a kukába dobta a polgári Magyarország vízióját és Magyarországból a bűnözők paradicsomát építi, olyan környezetet teremt, ahova a szervezet bűnözés vagy a menekülő bűnözők szívesen jönnek.

Kevés ország nézné éveken keresztül tétlenül végig, hogy szervezett pl ukrán bűnözői körök pár százezer forintért gond nélkül árulják a fekete piacon az állampolgárságát. Már-már legendás, hogy a darkweben mennyire könnyű pl magyar útlevélhez jutni.

Sőt a magyar kormány nem, hogy ezt nem szüntette meg, hanem megcsinálta a saját bizniszét is. Teljesen elmebeteg, de tény a kormány és a Fidesz többség olyan törvényeket alkotott, melyek segítségével off-shor hátterű cégek szerte a világon árulhatták a magyar letelepedési kötvényeket.

A kormány bűnöző barát lépéseinek meg is lett a gyümölcse, nincs még fél éve, hogy azzal volt tele a világsajtó, hogy Kassán elfogták Vlagyimir G. nemzetközileg körözött, terrorista múlttal rendelkező férfit, aki ukrán származású, de magyar állampolgárságot szerezve gond nélkül bejutott az unió területére.

Így éldegélhetett békésen Orbán Viktor szó szerint szomszédjaként Ghaith Pharaon, aki már időközben elhunyt, a férfit az Interpol körözte, semmi extra, csak kb azért mert a terroristák pénzét kezelte. A média azt is feltárta, hogy összesen  öt-hatezer, a volt Szovjetunió területéről származó bűnöző kaphatott magyar állampolgárságot a magyar kormány közreműködésével így.

De persze ha már itt vannak a nemzetközileg elismert bűnözői körök, akkor kell nekik valami biznisz is. Hiába írta meg kb ezer elemzés, hogy a világrekord magasságú magyar áfa vonzza az áfacsalásokra szakosodott bűnözői  köröket a Fidesz nem tett semmit.

Amikor egy Horváth András nevű ember, aki a NAV-nál ÁFA csalásokat próbált meg feltárni, borított és a zöld dossziéjával bejárta a médiát, akkor nem az ÁFA csalók ellen, hanem Horváth ellen indult eljárás. Ne szörnyülködjön ezen, hiszen logikus egy bűnöző barát ország rendszere a bűnözök érdekeit védi.

Nincs pár hónapja, hogy bejárta a magyar médiát, hogy Dezső András, az Index újságírója ellen vádat emeltek, mert megírta, hogy egy Svédországban többször elítélt magyar nő nyilatkozgatott a kampányban a közmédiában. Itt is úgy járt el az állam, ahogy kell: a bűnöző érdekeit védte.

Ha Magyarországra jössz és baltával legyilkolod az egyetemen a hallgatótársad, Orbán bűnöző államában nem kell tartanod attól, hogy életed végéig a sitten fogsz megrohadni, hiszen kiadnak hazádnak, akik előléptetnek. 

S akkor most ezek után csodálkozik még valaki, hogy Orbán Viktor hallani sem akar az Európai Ügyészségről? Melynek az egyik legfontosabb feladata lenne az ország határokon átívelő csalások megakadályozása.

A frászt, sokkal jobba az, ha a magyar ügyészség mondjuk az OLAF-jelentések kapcsán szépen fel tudja tárni, hogy nem történt bűncselekmény, mint az ELIOS-ügynél. Vagy nem indul eljárás egy olyan cég ellen, amelynek egyszerűen nincs ÉVVÉGI MÉRLEGE. Igen az állami kukaholdingról beszélek… Broker Marcsik, Qvestor-csalók, deviza szélhámosok foszthatják ki mindenféle gond nélkül az embereket.

De szintet is lépet az Orbán bűnöző barát állama, már extra VIP szolgáltatásokat nyújtunk:  magyar diplomáciai autóval, exkluzív nagyköveti kísérettel menekítenek végig a Balkánon egy hazájában elítélt politikus bűnözőt.

S egy ideje, mikor ezeket a híreket olvasom csak Petőfi Nemzeti Dalának pár sora motoszkál a fejemben:

A magyar név megint szép lesz,
Méltó régi nagy hiréhez;
Mit rákentek a századok,
Lemossuk a gyalázatot!

Nos kedves olvasó, a propaganda média nem számol be arról, hogy mi minden disznóság történik meg a hazánkba ezért kérlek oszd meg ezt a posztot Facebookon.

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here