Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Két év letöltendő börtönbüntetést szabott ki a Debreceni Ítélőtábla a múlt héten annak a családnak a családfőjére, akit Orbán a kampányban meglátogatott. Bocskai Péter amúgy Nyíregyházi Városüzemeltető és Vagyonkezelő nevű önkormányzati cég korábbi igazgatója volt.

Nem ez az első eset, hogy a Fidesz speciális viszonyt ápol bűnözőkkel, volt már Orbán szomszédja, egy nemzetközi körözés alatt álló személy vagy most fogadtuk be a börtön elől menekülő macedón miniszterelnököt. Azonban ez egészen új, hogy egy bűncselekménybe keveredett családfőt mutat be a miniszterelnök, mint minta család.

A vádirat szerint Bocskai az önkormányzati tulajdonú cég vezetőjeként a földutak karbantartásáért, az útfelújítási és útstabilizálási munkákért is felelt. 2012 szeptemberében pedig olyan vállalkozási szerződést kötött a harmadrendű vádlottal, amelyről a bíróság szerint tudta: az abban foglalt munkákat nem végzi el – írja a Magyar Narancs.

A vádlott társai a jogszerűség látszata érdekében a teljesítmény-igazolásokat aláírták, ezért a számlák ellenértékét kifizették. Ők hárman összesen 32,8 millió forint kárt okoztak az önkormányzati cégnek – állt a vádiratban.

Bocskai Péter a 2014-es választási kampányban lett egy csapásra ismertté. Ő volt az a nyíregyházi, háromgyerekes családfő, akihez „váratlanul” toppant be országjáró útján a miniszterelnök. Orbán Viktor – ahogy azt tőle vidéki fellépésein már megszoktuk – kedélyesen csevegett el a vendéglátóival. Egy békés, boldog család idilli képe tárult elénk, ahol a legidősebb fiú máris érdeklődik a politika iránt.

Igen magyarok, tényleg ott tartunk, hogy ha Orbán már meglátogat egy családot, arról is kiderül egy pár év múlva, hogy bizony valamilyen bűncselekménybe benne volt.

Na abban biztos lehet, hogy erről nem fog beszámolni a propaganda tévé ezért kérjük ossza meg ezt a posztot, hogy más is lássa, újabb személyről derült ki, hogy bűnöző Orbán társaságában.

 

 

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here