Kunhalmi Ágnes interjú, MSZP
Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Kunhalmi Ágnes, az MSZP választmányi elnöke ma sajtótájékoztatót tartott, a tegnapi szakszervezeti tüntetéssel és a Fidesz rabszolgatörvényével kapcsolatban. A politikus ismertette, hogy milyen hatásai lesznek a dolgozókra ennek a gyalázatos törvénynek.

 

Kunhalmi Ágnes, az MSZP választmányi elnöke mai sajtótájékoztatóján azt hangsúlyozta, hogy Magyarország a rendszerváltás után nem juthat el odáig, hogy 400 órás túlórára kötelezhessék a dolgozókat.

Majd Kunhalmi azt mondta, hogy nem szabad, hogy hat napos munkahetet vezessenek be, mert ez kvázi azt jelenti, hogy akár szombaton is dolgoztathatják a munkásokat.

Azt is kifejtette, hogy nagyon cinikusnak tartja azokat a mondatokat, amelyek elhangoztak a Fidesz politikusaitól a rabszolgatörvénnyel kapcsolatban. Lényegében hülyének nézik a dolgozókat, mondta az MSZP-s politikus.

A politikus elmondta azt is , hogy ennek a törvénynek nagyon súlyos következményei lesznek, elsősorban egészségügyi, hiszen kimerültség fogja jellemezni, a már egyébként is sokat dolgozó magyarokat.

Arra is felhívta a figyelmet, hogy a magyar családok szét fognak zilálódni, ha ennyire túlhatják a szülőket. Továbbá arra is figyelmeztet az MSZP-s vezető , hogy a munka körülmények romlása, ahhoz fog vezetni, hogy még többen mennek külföldre.

Majd Kunhalmi Ágnes kitért arra is, hogy Orbán nem a dolgozók, hanem a multinacionális cégek oldalára ált.

Kunhalmi Ágnes sajtótájékoztatójáról nem fognak korrektül beszámolni a propaganda médiumok, ezért arra kérünk oszd meg ezt a posztot, hogy mindenki tudja, milyen hatásai lesznek a Fidesz rabszolgatörvényének.

 

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here