Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Nem titok mi Tamáska Gabinak szurkoltunk, ő harmadik lett. A döntőbe a USNK és a Stolen Beat jutott.

Drámai módon éppen ByeAlex két csapata küzdött egymás ellen a 2018-as X-Faktor első helyéért, amelyet végül a USNK szerzett meg.

Fantasztikus produkciókkal léptek színpadra az X-Faktor fináléjában a döntősök. A mai adásban a mentorok már csak a véleményüket fejtették ki, a nézőkön múlt, ki hányadik helyezettként végzett a versenyben.

Mint ismert, az RTL Klub népszerű tehetségkutatójának fináléjába Gáspár Laci mentoráltja, Tamáska Gabriella és ByeAlex két csapata, a USNK és a Stolen Beat jutott be. A végső küzdelem pedig ByeAlex két bandája között zajlott, akik egyébként még a mentorokkal – Puskás Petivel és Radics Gigivel – is a színpadra léphettek egy-egy duett erejéig.

Kemény csatában végül a USNK nyerte el a zsűri és a szavazók tetszését inkább, s lett így a 2018-as X-Faktor győztese! Továbbá az is kiderült, hogy a USNK lesz az a banda, amely felléphet a jövő évi Sziget Fesztiválon, ugyanis az esemény szervezői őket választották ki a válogatók után!

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here