Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Múlt hét péntek reggel az ATV Start című reggeli műsora lenyomta nézettségben a TV2 Mokkáját a kereskedelmi korcsoportban, a felmérés másik tanulsága, hogy a TV2-t zömében nyugdíjas, feltételezhetően fideszesek nézik.

Az Index szakblogja ismertette azt a kutatást, melyből az olvasható ki, hogy péntek reggel a kereskedelmi korcsoportban az ATV reggeli műsora lenyomta a TV2-t.

Az indexes blog megjegyzi, hogy ez azért egy nagy teljesítmény az ATV-től, mert évek óta egyeduralkodó a Mokka a reggeli sávban. Igaz ez nem a legnézettebb műsorsáv a tévézés szempontjából.

A blog arra is felhívja a figyelmet, hogy az ATV az utóbbi két év folyamatos építkezésével sokat erősödött, úgy tűnik, határozott elképzelés mentén haladnak előre, indítanak új csatornát és így tovább.

A beszámolóból az is kiderül, hogy a TV2-t főként nyugdíjasok (azt már mi tesszük hozzá, vélhetőleg fideszesek) nézik.  Az ATV az elmúlt években a reggeli műsorsávban megkettő-, három- szorozta a nézőinek a számát, vélhetőleg a szebb napokat is már látott  propaganda tévévé silányult TV2 rovására.

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here