Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Budapesten ma volt a hatodik tüntetés, minden jel szerint a tüntetőket nem csak a népharag fűti ebben a hidegben de a humor is.

10 napja tart az a  tiltakozáshullám, ami amiatt indult el, mert múlt hét szerdán megszavazta  – botrányos körülmények között – a kormánypárti többség a rabszolgatörvényt, amelyet tegnap Áder János köztársasági elnök is aláírt.

Minden jel szerint a hidegben a tüntetőket nem csak a népharag fűti de a humor is, elég rock and rollos trollkodást hajtottak végre: O1G-s matricákat ragasztottak a kivezényelt készenléti rendőrökre.

A tüntetők trollkodását, amúgy  Pető Péter, a megszüntetett Népszabadság főszerkesztő-helyettese szúrta ki és egy fényképen meg is örökített, amit saját Facebook oldalán posztolt.

Amúgy az is bátor lenne, hogy a rendőr saját maga tette fel, de ezt a lehetőséget Pető Péter is kizárja a fényképe mellé írt pársoros posztjában.

Az O1G rövidítés amúgy a Simicska Lajos szállóigévé vált mondatát fedi, miszerint Orbán egy g@ci.

Ha neked is tetszik a tüntető fiatalok vagánysága, oszd meg ezt a posztot, hogy mások is egy jót derüljenek rajta.

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here