Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Kéri László, az ország egyik legnagyobb tekintéllyel bíró politológusa, az ATV Egyenese Beszéd című műsorának volt a vendége, ahol elmondta a kormánypártoknak nagyon jól jön a két hetes szünet, nagy a kihívás a Fidesz felé, mivel olyan dolgok történtek, melyekre 12 éve nem volt példa.

Kutatások kimutatták, hogy a magyar társadalom által fontosnak tartott dolgok listája egészen más, mint a kormányé- közölte az ATV Egyenes beszéd című műsorban Kéri László. A politológus szerint a társadalom számára nagyon fontos például az oktatás, az egészségügy, a külföldön dolgozó magyarok anyaországgal való kapcsolattartása, de sokaknak „birizgálja az orrát” az is, hogy a jövedelmek között hihetetlen nagy különbségek vannak.

Kéri szerint ezzel szemben a kormány a demográfiai katasztrófát, a migránskérdést, az erős állam kérdését helyezi előtérbe, míg az ellenzéknek egyfajta örökölt listája van a fontos kérdésekről, olyanok, mint a jogállamiság, a jogbiztonság, a bírói, vagy éppen a média függetlenségének kérdései. A politológus úgy véli, most ősszel volt egy olyan pillanat, hogy hirtelen találkozott a kétféle tematika, a munkavállalók kiszolgáltatottsága és egy végig nem gondolt kormányzati döntés kapcsán.

Kéri László legalábbis így értelmezi az elmúlt hetek tüntetéssorozatát. Felidézte, hogy a Fidesz igazából fű alatt akarta, még novemberben megszavazni a túlóratörvényt, egyéni képviselői indítványként, de lebuktak és közben az ellenzék valahogy felfogta, hogy semmire nem jut a parlamentben azzal a szerepléssel, amit az elmúlt 8 évben folytattak.

Jelenleg nem látható a Fidesznél a korrekciós szándék a „rabszolgatörvénnyel” kapcsolatban, de ezzel most „nagyon melléfogtak”- magyarázta Kéri, majd felidézte, legutóbb az internetadó ellen volt ekkora felzúdulás, de ahhoz képest is van annyi változás a mostani tüntetésekben, hogy nem tapad le az akció egyetlen formációnál, hanem mindig újabb és újabb mozgalmak, pártok szervezik a megmozdulásokat, ráadásul a civilek és a szakszervezetek is rájöttek, hogy nem mehet el nélkülük ez a vonat, így felkapaszkodtak az eseményekre.

„12 éve nem láttunk ilyet”- utalt arra a politológus, milyen hosszan kitartanak a tüntetések, és hogy összeállt az ellenzék. Ráadásul Kéri szerint mindez egy olyan népharaggal találkozott, ami azt eredményezi, hogy a tüntetéseken fiataloktól az idősekig szinte minden generáció képviselteti magát.

Új szerkezetet látok- közölte a politológus, aki szerint ez a Fidesznek jelent nagy kihívást, ugyanis nem fogják tudni ugyanazokkal a reakciókkal letudni a történteket, mint eddig. Elmondta, felmérések mutatják, hogy már a Fidesz szavazóbázisának többsége sem ért egyet a rabszolgatörvénnyel.

Hozzátette: most szerinte a Soros-hálózatokra való hivatkozás sem segíti a kormánypártokat, mivel „már fideszes sincs, aki ezt komolyan venné”. Kéri úgy gondolja, a most jövő két hét szünet leginkább a Fidesznek jön jól, és várhatóan valami új politikai kreációval fognak előrukkolni január elején.

„A Fidesz ilyenkor mindig bekészít képtelen botrányokat”- közölte a politológus, hozzátéve, olyan is előfordult ekkora nyomásnál, hogy beáldoznak olyasvalakit, „akit már régen be kellett volna csukni”. Ugyanakkor figyelmeztetett, ha elő is állna a kormánypárt valami egészen más politikával, mint amit eddig láthattunk, az ország közben már megváltozott és az ellenzék is.

Kéri úgy vélekedett, olyan határkőhöz érkeztünk, aminek nem sok előjele volt, de innentől kezdve új pálya van a játékosok számára. Ezt azzal indokolta a fentieken túl, hogy a tüntetések le is vették sok ember válláról a félelem terhét és azt üzenik, „lehet ellenállni, nem kell megijedni, harcolja a jogaidért, mert nem vagy egyedül”.


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here