Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Igazán megdöbbentő dolgot szúrt ki a 24.hu. A parlament honlapjáról derült ki, hogy kilépett a Demokratikus Koalíció parlamenti képviselőcsoportjából Székely Sándor.

A kilépés még a karácsony előtti utolsó munkanapon, december 21-én történt, december 22-étől hivatalosan már független képviselőként folytatja a munkát Székely, aki a Magyar Szolidaritás Mozgalom vezetője.

Ilyen lépésekről a felek legalább egy közleményben szoktak bejelentést tenni, de ebben az esetben még egy Facebook-bejegyzés sem történt. Székely Sándor az Indexnek megerősítette a kilépést, későbbre ígért bővebb nyilatkozatot. A DK a 24.hu-val annyit közölt:

Minden válás utólag is minősíti a kapcsolatot, mi szépen akarunk elválni egymástól, Székely Sándornak jó munkát kívánunk.

A szakítás okairól tehát semmit nem tudni. Az Index szerint összefüggésben lehet azonban azzal, hogy a Szolidaritás pár nappal ezelőtt meghirdetett egy tüntetést január 2-ára az Operaházhoz, majd egy újabb közleményben visszavonták a demonstrációt.

A Hír Hugó egy neve elhallgatását kérő informátora szerint, hogy Székely  kilép annak már voltak előjel, ugyanis Székely a szakszervezeti világból jött, egy lényegesen balosabb és szociáldemokratább irányt képvisel, mint a DK időnként liberális tőke barátabb világképe. Fogalmazunk úgy, hogy voltak neki vitái a DK frakcióban. Azt, hogy miért épp most lépet ki ő sem tudta megmondani.

Székely Sándor a DK és a Szolidaritás megállapodása után került a DK-lista befutó helyére, így szerzett parlamenti mandátumot. A mostani távozásával a DK képviselő-csoportja 8 főre apadt. A független képviselők száma viszont 9-re nőtt.

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – 0% PROPAGANDA, 100% IGAZSÁG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here