Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Jó szériája van a Fidesznek a rangos amerikai lapoknál, ismét sikerült egy olyat lépnie Orbánéknak, ami a New York Times-nál kiverte a biztosítékot. Egyáltalán nem szerencsés ez, hiszen ez az amerikai lap az egyik legismertebb és legelismertebb sajtótermék a világban.

 

A New York Times a cikkben a Fideszt szélsőjobboldalinak nevezi, és azt írja, a párt elhatározta, hogy elviszi Nagy Imre szobrát a Kossuth térről, akit kivégeztek az ’56-os forradalomban való részvétele miatt.

Arról is beszámolnak, hogy a  helyére azt a vörösterror áldozatainak emlékművét állítják vissza, mely a Horthy-rendszer szimbolikus alkotása volt. A Times megjegyzi, hogy a szobrot áthelyező bizottságot pedig Kövér László, az országgyűlés fideszes elnöke vezeti.

Az amerikai lap megemlékezik arról is, hogy 1989. június 16-án több mint 100.000 magyar vett részt Nagy Imre újratemetésén, ez egy olyan történelmi esemény volt, amely a szovjet elnyomás végét jelezte Magyarországon. Ráadásul a fiatal Orbán Viktor beszédet is tartott ezen az eseményen, amellyel a magyar politika színpadára került.

A cikk továbbá röviden összegzi a Fidesz demokrácia-rombolását az elmúlt nyolc évben, nevezetesen az alkotmány átírását, az igazságszolgáltatás és a választási rendszer a Fidesznek kedvező átalakítását, a civilek vegzálását, és a kormány konstans sorosozását említi.

Nyilván nem fog a Fidesz- propagandamédia beszámolni arról, hogy a Nagy Imre szobrának áthelyezése úja negatív hír ként került be a világsajtó, ezért kérünk oszd meg ezt a posztot, hogy mindenki lássa.

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – 0% PROPAGANDA, 100% IGAZSÁG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here