Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Hosszas hallgatás után most megszólalt Gőgös Zoltán, az MSZP korábbi elnökhelyettese. Facebookon tette helyre, bár nem kimondva, de Kövér Lászlót. 

Gőgös Zoltán, az MSZP tiszteletre méltó politikusa a 2018-as országgyűlési választások után teljesen visszavonult a politikától. Nem vette át a parlamenti mandátumát és párttisztséget sem vállalt.

Most azonban megszólalt, hogy helyre tegye, bár nem kimondva, Kövér Lászlót a Nagy Imre szobor eltávolítása kapcsán.

Gőgös azt írja, hogy  egy normális ország normális vezetése nem mélyíti, hanem betemeti az árkokat. Nálunk ez pont fordítva van. Megjegyzi, hogy itt az a módi, hogy nem minden áldozat jó áldozat, csak azoknak jár emlékmű, akit a hatalom áldozatnak tart.

A szobor eltávolításáról döntő bizottság elnökeként vélhetőleg Kövér Lászlóra utalva, pedig a következőt jegyzi meg: itt az őskommunista (mellesleg nagyon tisztességes) család, hatalomtól megrészegült tagja őskommunistázza az ország mártír miniszterelnökét, majd gyáván, félve a néptől éjjel elviteti a legméltóbb helyéről közadakozásból épített szobrát.

(Egy zárójeles rövid kitérő, hogy Gőgös Zoltán és Kövér László is pápai, sőt egy gimnáziumba is jártak, tehát ismerik a múltból is egymást és egymás családját is.)

Majd az MSZP korábbi vezető az írja, hogy a szobrok nem tudják megvédeni magukat, de miután minden lopott pénzen szerzett hatalom megbukik egyszer, meg kell ígérnünk, hogy lemossuk ezt a gyalázatot. Nagy Imre szobrát visszatesszük a legméltóbb helyére, és az összes áldozatnak közös, méltó emlékművet emelünk.

Remélem ez a lehetőség még a mi életünkben megadatik, de azért gyerekeinkkel is fogadtassuk el, hogy ez így a helyes.- zárja gondolatait.

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – 0% PROPAGANDA, 100% IGAZSÁG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here