Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Beszámoltunk arról, hogy tegnap az Index nagyon csúnyán lebuktatta a Fidesz hazug propagandáját, miszerint a Kossuth téren álló szánkókat karácsonyi ajándéknak szánták szegény gyerekeknek és azok közül párat a csúnya tüntetők megrongáltak, hiszen kiderült, hogy még mindig ott állnak a szánkók a fa alatt, tehát nem adták oda gyereknek.

Nos, rutinos magyarként már tudjuk, hogy ha a Fideszt ilyen egyértelmű hazugságon kapják, akkor újra hazudik. Nem volt ez természetesen most sem másképp az oda nem adott karácsonyi szánkók kapcsán sem, azonban most egy olyan hazugsággal álltak elő, ami egyértelműen azt bizonyíthatja mindenki számára: ezek beteges hazudozók.

Ugyanis azt reagálták a lebukásra, hogy ők ezt nem is karácsonyi ajándéknak szánták és csak az index sugalmazta ezt. Szó szerint ezt mondták Fideszék az üggyel kapcsolatban: „A fenyőfa Kossuth térről történő elszállítása tehát január 7-én, hétfőn kezdődik meg, és a szánkókat is csak ekkor – vagyis az Index cikkének sugalmazásával szemben nem karácsonyi ajándékként- – adjuk át a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóságnak.”

Nos beteges hazudozókkal kár vitatkozni, mert teljesen vita képtelenek úgy is, akkor íme egy videó arról, hogy pontosan mit is mondott Hídvégi Balázs, a Fidesz szóvivő december 14-én a megrongált szánkókkal kapcsolatban:  „a Soros-aktivisták összetörték azokat a szánkókat, amelyeket szegény gyermekeknek szerettünk volna odaadni karácsonykor”

Nos, elmondom nektek, hogy mi van: ezek soha nem is akarták azokat a szánkókat odaadni rászoruló gyermekeknek, mert azok csak dekorációs elemek voltak.  Ezt csak a Fidesz hazug propagandája találta ki, majd lebuktak és most azt hazudják, hogy ők soha nem is mondtak olyat, hogy ezt karácsonyi ajándéknak akarták odaadni a szegény gyerekeknek. Most, hogy mentsék a helyzetet rásózzák valamelyik főigazgatóságra, hogy te csináljatok már valamit azokkal a szánkókkal…

A nagy fenét érdekli őket az, hogy pár szegény gyereknek szebb karácsonya legyen, őket csak egy dolog motiválja, hogy ha kell hazudjanak is a hatalomért.

 

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here