Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Kuncze Gábor, az SZDSZ korábbi elnöke hosszas hallgatás után megszólalt és a Hirklikknek adott egy terjedelmesebb interjút, mely a humortól sem volt mentes. Kuncze úgy fogalmazott, hogy ő régóta mondja, hogy akinek mindenről az jut az eszébe, hogy Soros, migráns, vagy Brüsszel, az debil. Ha ez a külügyminiszter, akkor ő a debil, ha a belügyminiszter, akkor ő a debil, ha a miniszterelnök, akkor ő a debil.

A Hirklikknek adott egy igen terjedelmes interjút Kuncze Gábor az SZDSZ korábbi elnöke. Kérdésre, hogyan lehet ez ellen védekezni, hogy Orbán a bevándorlás ellenes és bevándorláspárti igyekszik osztani a politikai szereplőket, azt válaszolta, hogy szerinte az ellenzéki pártok belementek a Fidesz csapdájába.

Ugyanis, valójában, nem az a kérdés, amit Orbán Viktor ráerőltet mindenkire. Hanem a kérdés az, hogy jól kezelte-e a migráció kérdését az Orbán-kormány? És erre az a válasz, hogy nem.

Majd kifejtette Kuncze, hogy kétféle menekült érkezett Magyarországra: jöttek, akik az életüket mentve érkeztek, és persze nem itt akartak megállni, és voltak a gazdasági menekültek. Utóbbiakkal kapcsolatban mérlegelhetjük, hogy szükség van-e közülük néhányra, amennyiben nem, akkor megtagadhatjuk a beléptetést.

Aki viszont háborús övezetből jön, az életét menti, azt kutyakötelességünk lenne nyilvántartásba venni, beengedni, ellátni. Mondjuk úgy, hogy itt marad 1250, mert ekkora a ránk vonatkozó kvóta lett volna, a többiek meg elmennek abba az országba, ahol még fogadják őket.

A liberális politikus azt hangsúlyozza, hogy szerinte tehát nem azon kellene vitatkozni, hogy bevándorláspárti, vagy ellenes vagyok, hanem azt mondani: én humanista vagyok, és azt gondolom, hogy ha egy ember segítségre szorul, akkor azt kutya kötelességem segíteni is.

Majd humorosan megjegyzi, hogy azért látjuk, hogy

Orbán is megbicsaklik, hiszen a Gruevszkin mégiscsak segített, tehát látszik, hogy van az ő szívének olyan szelete, amely képes az esendő, menekülő, tolvaj miniszterelnököt segíteni.

Kuncze Gábor a kerítésről is beszélt, úgy véli, hogy az nem oldott meg semmit, hiába büszke rá Orbán, és hiába erőlteti immár három éve azt a propagandát, hogy megvédte az országot és Európát, valójában nem kellett megvédenie, (…) olvasom egyébként, a bevándorlás a 2013-as szintre esett vissza, miközben Európa nem alkalmazta az embertelen megoldásokat.

Majd a következő ehhez kapcsolódó kérdésre a korrabi pártvezető elmondja, hogy ő régóta mondja, hogy

akinek mindenről az jut az eszébe, hogy Soros, migráns, vagy Brüsszel, az debil. Ha ez a külügyminiszter, akkor ő a debil, ha a belügyminiszter, akkor ő a debil, ha a miniszterelnök, akkor ő a debil.

Vissza kellene támadni, nem arról vitatkozni, hogy ki a bevándorláspárti és ki az ellenes. A saját értékrendem szerint kell ítélkezni és kommunikálni, nem pedig a Fidesz értékrendje alapján, hogy ez a párt, vagy annak vezetője mit akar rám oktrojálni.

Mondjuk el, hogy nincs az rendben, ahogy bántunk a szerencsétlen emberekkel, utána viszont beszéljünk arról, hogy mi van az egészségügyben, az oktatásban, a szociális szférában. Le kell verni a Fidesz kommunikációját, vissza kell támadni. Egyébként ebben az országban van rengeteg jóakaratú ember, segítőkész, tettre kész polgárok. Hozzájuk kell szólni, és mindenütt elmondani, hogy az, amit Orbánék művelnek, színtiszta propaganda.

Kuncze az interjú elején megjegyzi, az Orbán által tartott csütörtöki kormányinforól, hogy a miniszterelnök évente egyszer kegyeskedik a sajtó elé állni, és ott hajlandó esetleg válaszolni néhány, nem általa finanszírozott újságok munkatársainak kérdéseire is. Ilyet tényleg csak Putyintól lehet látni. Ez felháborító.

A kormányfő választásokon kapja meg a bizalmat, de a beiktatása után már nem pusztán a rá szavazók miniszterelnöke, nem tehetné meg, hogy felvásárolva a vidéki lapokat, az összesben ugyanazt a vele készített interjút közölteti le, hanem akkor már az ország valamennyi lakójának a miniszterelnöke, azoknak is, akik nem rá szavaztak. Vagyis őket is kellene tájékoztatni, illetve a kellemetlen kérdésekre is válaszolni. Én ezt a magatartást felháborítónak tartom- jelentette ki Kuncze.

Az interjú további részében beszél Kuncze az ellenzéki összefogás kérdéseiről is, de arról is, hogy a Fidesz kormányzása során rengeteg a botrány, ahogy ő „fogalmaz már szerdán nem emlékszem arra, hogy mi történt hétfőn, mert a botrányok naponta követik egymást. És vannak olyan ügyek, amelyek botrányosak, de még csak meg sem hallja a közvélemény.”

A fideszesek meg se hallják az ilyesmit, nekik, ahogy a húgom mondja, burok van a fejük körül, onnan pedig minden információ visszapattan. Ez a burok egyfajta szűrőként működik; az átmegy rajta, hogy Orbán a legjobb miniszterelnök a világon, az azonban, hogy milliárdos magángéppel járkál meccsekre, meg mindenhova, az már nem.

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetszik és kövess minket Facebookon!


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here