Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

A Direkt 36 kb egy kisregény terjedelmű cikkben dolgozta fel a Simicska-Orbán háború részleteit, több olyan információ is napvilágra került, amit eddig nem ismert a nyilvánosság. Simicska például nem akart háborúzni üzleti érdekeltségeit már 2014-ben felajánlotta Orbánnak megvételre vagy például 2018-ban a Hír TV-re lett volna egy komoly külföldi vevő is.

Orbán és Simicska középiskolás koruk óta ismerik egymást, és együtt érték el, hogy 2010-re a Fidesz vált Magyarország legerősebb politikai pártjává. A hatalomba való visszakerülés után viszont fokozatosan nőtt köztük a feszültség.

A 2014-es választás másnapján Orbán már közölte Simicskával, milyen szerepet vár el tőle, például azt, hogy zárja be az Index.hu hírportált, amelynek megvásárlására éppen az év februárjában szerzett opciós jogot az üzletember. Itt hangzott el az is, hogy ha az RTL Klubot nem sikerül megvenniük, akkor Orbán majd a Roszatommal megveteti magának.

Simicska egy héttel később azt közölte Orbánnal, hogy kiszáll az egészből, és felajánlotta Orbánnak, hogy vásárolja meg az érdekeltségeit, ám a miniszterelnök erre nemet mondott. A Fideszben állítólag úgy tekintettek Simicska érdekeltségeire, mint amik valójában a közösség javai.

Ez vezetett a G-naphoz, amikor mindenki számára világos lett a Simicska-Orbán furcsa háború.

Végül is a Fidesz nyerte meg a 2018-as választásokat és a Simicska által támogatott Jobbiknak nem sikerült még csak a bázisát sem érdemben növelnie, ezzel eldőlt az Orbán-Simicska háború is. Azonban most kiderült, hogy Simicskának lett volna más választása is, nem csak az, hogy minden médiumát átjátssza a Fidesznek.

A választás másnapján összegyűlt a Simicska-cégcsoport több vezetője. Simicska  közölte, hogy életbe lépteti a „rossz forgatókönyvet”, ami azt jelentette, hogy bezár a Magyar Nemzet és a Lánchíd Rádió. Az embereinek ekkoriban például még arról beszélt, hogy a Hír TV-t megtartja, és a megszűnő szerkesztőségekből át is vett oda egy-két embert.

Közben azonban egyre szaporodtak a jelei annak is, hogy teljes fegyverletételre készül. Nem tűnt úgy például, hogy érdemi erőfeszítéseket tett volna arra, hogy új tulajdonost találjon a Magyar Nemzetnek.

Pedig már a választások előtti hetekben bejelentkezett a lapra Ungár Péter LMP-s politikus, miután olyan híreszteléseket hallott, hogy Simicska a szavazás eredményétől függetlenül kezdeni akar valamit a veszteséges újsággal.

Bár az LMP-s politikus kapcsolatban állt Simicska képviselőivel, a Magyar Nemzet megszüntetéséről mégis a lap egyik újságírójától értesült, aki beszámolt neki a szerkesztőégben kedd délelőtt tett bejelentésről. Amikor Ungár meghallotta a hírt, tudta, hogy nincs értelme tovább tárgyalni, mert úgy érezte, hogy „ez egy vicc”.

Simicska nem igyekezett segíteni azoknak sem, akik elkezdtek dolgozni azon, hogy tovább vigyék a Magyar Nemzet szellemiségét. A lap több újságírója összeállt és májusban előálltak a Magyar Hang nevű hetilappal. Az új szerkesztőség próbált segítséget szerezni Simicskáéktól, de ők elzárkóztak ettől.

A Magyar Hang jelezte a Magyar Nemzet kiadójának, hogy megvennék tőlük a bezárt lap után maradt eszközök egy részét de ebben sem kaptak érdemi segítséget. Simicska cége nem volt nyitott arra sem, hogy átadja az új szerkesztőségnek a Magyar Nemzet előfizetői adatbázisát, pedig ez lehetett volna talán a legnagyobb segítség a bezárt lap romjain építkező csapatnak.

Igaz, ekkoriban már titokban megkezdődtek a tárgyalások Simicska teljes kivonulásáról. Egy, a folyamat részleteit ismerő forrás szerint az oligarcha április végén üzente meg egy közvetítőn keresztül Orbánnak azt, hogy „ha szabadon eltávozhat, akkor elad mindent”.

Ez után nem sokkal, nagyjából május elején megkezdődtek a tárgyalások a részletekről.
Eközben a Simicska-média talán legfontosabb eleménél, a Hír TV-nél még mindig abban a hitben voltak az emberek, hogy az ő jövőjük biztosított.  Simicska akkoriban még azt mondta a csatorna vezetőinek, hogy a tévét legalább 2019 végéig megtartja.

Közben a tévé vezetői Simicska jóváhagyásával megpróbálkoztak azzal is, hogy új, külföldi befektetőt vonjanak be. A magyarul is sugárzó Euronews-zal folytak tárgyalások amik komolynak is bizonyultak.

Az Euronews képviselője jelezte neki, hogy számukra csak az elfogadható, ha a Hír TV teljesen az ő tulajdonukba kerül. Fonyó – aki a tárgyaláson hangsúlyozta, hogy Simicska megbízásából jár el – nyitott volt erre, mondván, hogy számukra az a fontos, hogy a Hír TV megmaradjon, és ne kerüljön kormányzati befolyás alá.

Még júniusban is zajlottak a részletekbe menő egyeztetések a Euronews-zal, de közben ezzel párhuzamosan haladtak a tárgyalások az Orbán előtt való fegyverletételről is. Simicska júniusban beszélt arról, hogy úgy néz ki, Nyerges Zsolt fogja átvenni tőle a cégeket.

Végül július 4-én jelent meg a közlemény arról, hogy Nyerges átveszi Simicskának  érdekeltségeit. Ez többeket meglepetésként ért még az oligarcha szűkebb környezetében is. Voltak, akik csalódottak is voltak emiatt, mert úgy érezték, hogy Simicska szembefordult azzal, amit az előző néhány évben képviselt. A közlemény kiadása után egy vezető munkatárs úgy fogalmazott, hogy „Lajos a pénzt választotta a becsülete helyett”.

 

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetszik és kövess minket Facebookon!


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here