Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Romániában már túl magasak a bérek, ezért inkább Magyarországra költözik a Nestlé romániai gyártása, ráadásul Románia nyugati részében tényleg elfogytak a dolgozók, rengeteg magyar jár át Romániába dolgozni a magasabb bérekért- számolt be az azonnali.hu

A Nestlé nemrég bejelentette, hogy fölszámolja az egyetlen romániai gyárát. A vállalat arról számolt be, hogy nem igazán találnak már munkaerőt, ráadásul  nemrég még a fizetéseket és a juttatásokat is megemelték. Az Azonnali azt írja, hogy egyszerűen túl magasak lettek a fizetések Nyugat-Romániában.

A csokigyár is hasonlókról beszél a közleményében, azt írják, hogy a helyi konkurencia is növekszik, az előállítási költségek is nőnek, valamint a romániai Nestlé gyár régiójában egyre kevesebb és egyre drágább a munkaerő. Hiába növelték az elmúlt években a béreket, a munkaerő rotációja így is nagy volt. A vállalat képviselői szerint radikális piaci átalakulás folyik Romániában éppen, ez pedig őket nem érinti jól.

Az Azonnali arról is beszámolt, hogy  a Nestlé Magyarországra tart, azt azonban egyenlőre  nem tudni, hogy pontosan hová fogja költöztetni a romániai gyárat. A csokigyár sajtóosztály a portál kérdéseire nem válaszolt érdemben, csak annyit írtak, hogy később kívánják bejelenteni a pontos magyarországi helyszínt.

A romániai Temes megyében 0,84 százalékos a munkanélküliség. A nyugat-romániai megyék annyira jól állnak, hogy tavaly év közepén a magyar sajtó is cikkezett arról, hogy Békés megyéből egyre többen járnak át oda dolgozni.

Arról, hogy a romániai csokigyárnak már megéri inkább átköltöznie Magyarországra nem fog beszámolni a propaganda média, oszd meg, hogy mindenki lássa, Magyarországon a bérek lemaradtak Orbánék alatt drámaian.

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetszik és kövess minket Facebookon!


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here