Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Hiába az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény és hogy a BTK kiemelt védelmet nyújt a hivatalos személyeknek a Fideszhez közeli Polt Péter által vezetett  ügyészség szerint jogszerűen dobták ki az ellenzéki képviselőket a köztévé épületéből a kidobók. Ráadásul az ügyészség a képviselőket fogja megrángatni, ugyanis közérdekű üzem működésének megzavarása miatt viszont elrendelték a nyomozást.

Mint ismeretes az ellenzéki képviselők – az összes pártból – december 16-án este mentek be a köztévé Kunigunda utcai épületébe, egy öt pontból álló petíciót szerettek volna felolvasni, azonban nem jártak sikerrel.

Másnap több erőszakos jelenet is volt az épületben, kidobták az épületből a független Szél Bernadettet és Hadházy Ákost, a DK-s Varju Lászlót pedig mentő vitte el, miután földre vitték a biztonsági őrök. Emiatt mindannyian feljelentést tettek, de így tett az MTVA is, amely szerint a képviselők megfélemlítették a munkavállalókat.

Több hírportál, például a 24.hu is beszámolt róla, hogy elbírálta az ügyészség az MTV székházában december 16-án és 17-én történt események miatt tett feljelentéseket, nyilván semmi meglepetés nem történt, hiszen holló a hollónak nem vájja ki a szemét.

A Központi Nyomozó Főügyészség határozatában az áll:

Az országgyűlési képviselők az MTVA székházában nem hivatalos személyként jártak el, ugyanis hivatalos eljárást nem folytattak, hanem megjelenésükkel, mozgásukkal kezdetektől fogva az volt a céljuk, hogy a tüntetéshez kapcsolódva, politikai követelések beolvasásával a műsorrendet megzavarva az élő műsorokat megszakítsák.

Tehát, hogy mindenki számára világos legyen az ügyészség szerint nem hivatalos személyek voltak ott, ezzel játsszák ki azt, hogy BTK büntesse az MTV biztonsági embereit. De a történet már ott sántít, hogyha nem hivatalos személyek, akkor mégis hogy a francba jutottak át egy igazolvány felmutatásával pl a rendőrsorfalon. Miért fogadta őket az MTV biztonsági főnöke?

Majd az ügyészség közölte még azt is, hogy a képviselők a rendbontó magatartásuk miatt velük szemben jogszerűen fellépő MTVA Fegyveres Biztonsági Őrség tagjainak eljárását akadályozták, azzal szemben tettlegesen ellenálltak. A felvételek azt igazolják, hogy a képviselők épületből történő eltávolítása jogszerűen történt.

Nem volt tehát alap arra, hogy a helyszínen tartózkodó rendőrök az ingatlanba bemenjenek és intézkedést kezdeményezzenek – tette hozzá az ügyészség. (azt már csak zárójelben tesszük hozzá, hogy nyilván a rendőrség a jövőt is látta és pontosan tudta, hogy mi történik az MTV székházban, hogy nem is kell intézkedniük…)

Mindezek alapján a Polt Péter által vezetett ügyészség szerint az országgyűlési képviselők sérelmére hivatalos személy elleni erőszak és más bűncselekmény sem valósult meg, ezért e körben a feljelentést az ügyészség elutasította. (Amit meg Ön videón tetszett látni, azt rosszul tetszett látni.)

Ezzel szemben az MTVA és dolgozói sérelmére elkövetett cselekmények miatt tett feljelentések alapján közérdekű üzem működése megzavarása bűntettének kísérlete és más bűncselekmények gyanúja állapítható meg, ezért ismeretlen tettes ellen nyomozást rendelt el az ügyészség.

Nevetséges.

Frissítés 14:30-kor: Az MSZP Polt megint az erőszak oldalára állt címmel adott ki közleményt az ügyről, amiben azt írják,

az ügyészség korábban az NVI-nél kopasz verőemberek bevetéséhez asszisztált, most pedig már abban sem lát kivetni valót, ha fegyveresek alkalmaznak erőszakot ellenzéki képviselőkkel szemben. Sőt! Koholt vádak alapján most már az ellenzéki képviselők ellen nyomoz a fideszes ügyészség.

Az MSZP közölte, panasszal élnek az ügyészség eljárása ellen, és pótmagánvádat nyújtanak be a bíróság felé.

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetszik és kövess minket Facebookon!


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here