Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Most a HVG-nél landoltak azok a botrányos felvételek, melyek az MTV-ből szivárogtak ki és az látszik rajta, ahogy a televízió kidobó emberei erőszakkal kiteszik Hadházy Ákos, független képviselőt a közintézményből

Szél és több más ellenzéki parlamenti képviselő is élőben közvetítette a Facebookon, ahogy a december 16-i tüntetést követően megpróbálják elérni, hogy az M1 olvassa be az ellenzék ötpontos követelését. Beolvasás nem lett, de több képviselővel szemben erőszakot alkalmaztak, Hadházy Ákost ki is vágták az épületből.

Két kamerával is rögzítették, ahogy Hadházy Ákos parlamenti képviselőt a biztonsági emberek kidobják az MTVA Kunigunda utcai székházából. Az út egy részén a képviselők sem tudták követni társukat, ám most a zárt folyosóról származó képsorok a hvg.hu birtokába jutottak.

 

A felvétel egy nappal azután jutott a szerkesztőséghez, hogy a magyar ügyészség megállapította: a képviselők voltak a rendbontók a december 17-e reggelén történtek során.

A fenti, rövidebb verzióban maga a kidobást mutatja be, de a HVG nyilvánosságra hozta a teljes 14 perces jelenetet is.

Mint írják a felvételen az látszik, hogy „Kérek erőt!”–  felkiáltással kér erősítést egy biztonsági őr az MTV székházának bejárati csarnokában, majd egyesült erővel kilökik az épületből Hadházy Ákost és Szél Bernadettet.

A kidobást megelőzően Hadházy Ákos megpróbált a stúdiók közelébe jutni egy lépcsőn át. A biztonságiak lerángatták onnan, földre vitték. Pár perces vita után az őrök felemelték Hadházyt, és kihurcolták az épületből.

Az új felvételen az is látszik még, ahogy két kamerával követve hirtelen berángatják egy folyosóra, amelyen keresztül képviselőtársai követni sem tudják a független politikust. Ezeket a felvételeket természetesen az MTV soha nem adta le.

Hadházyt végül a bejárati csarnokban dobják le egy kanapé elé. Szél Bernadett érkezik hozzá futva, egy másik folyosóról, igyekszik segíteni társán, majd őket együtt dobják ki a biztonságiak.

Mint ahogy a Hír Hugó is beszámolt róla, azt állította hétfőn közleményében az ügyészség, szerintük az őrök viselkedése jogszerű volt.

Oszd meg, hogy mindenki lássa, az ügyészség szerint mi a jogszerű eljárás egy munkáját végző képviselővel szemben!

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetszik és kövess minket Facebookon!


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here