Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Sok pletyka kering a közéleti zuhanyhíradókban, hogy milyen tervei vannak a Fidesznek egy 2018-as választások után az önkormányzatokkal. Egy biztos: egy erős polgármesteri kör ezen törekvéseknek gátat szabhatna.

Köztudott tény, hogy mindkét nagy pártban erős a polgármesteri lobbi. Nem véletlen, hiszen a polgármester egy adott település első számú vezetője, saját döntésekkel, forrásokkal.

A Fidesz a 2010-es kétharmados győzelme óta folyamatosan gyengíti az önkormányzatokat. Kikerült a hatáskörükből többek között az oktatás, a szociális segélyezés és az okmányirodák. Sőt a polgármesteri és az országgyűlési képviselői tisztséget összeférhetetlené tették.

A Fidesz köreiből folyamatoson szivárognak különböző pletykák, hogy egy esetleges 2018-as kétharmados győzelem után kinevezett polgármesterek lennének választottak helyett, kvázi megszűnnének az önkormányzatok. Sőt olyan információk is napvilágot láttak, hogy a 2000 lakos alatti településeken teljesen megszüntetnék az önkormányzatokat.

Egyes információk szerint a Fidesz-polgármesterek lázonganak, sőt Karácsony Gergely többször lenyilatkozta, hogy azon szurkolnak, hogy az MSZP legalább a kétharmad elvesztést érje el. Így könnyen lehet, hogy az elmúlt napok történései egy belháború első nyitánya. Orbán pontosan tudja, hogy a polgármesterek egy erős kör, így nem kizárható, hogy igazából elkezdődött a leszámolás velük.

Erre utalhat, hogy  január 12-én a Megyei Jogú Városok Szövetsége (MJVSZ) keretében, Szita Károly Kaposvár polgármesterének vezetésével összegyűltek a fideszes polgármesterek, hogy közösen kijelentsék ide aztán migránst nem. S hogy hogy nem, épp ezen rettegőgyűlés előtt elment jó Altusz Kristóf Máltára, hogy lenyilatkozza: a kormány 1300 migránst fogadott be.

Ezzel kvázi beküldve a médiadarálóba a fideszes polgármestereket. Vajon véletlen, hogy az amúgy roppant fegyelmezett Fidesz kommunikáció épp a renitenskedő polgármesterek gyűlése előtt bakizik ekkorát, s ezzel totális kellemetlen helyzetbe hozza az összeset?

Ráadásul a helyi testületek épp a héten rendre fogadják el „migránst mi nem fogadunk be nyilatkozatokat”, természetesen remek terepet adva az ellenzéknek és a médiának, hogy hülyét csináljon a polgármesterekből.

Mert, ahogy mondani szokták most épp velük vitetik el ezt a balhét. Szerintem nem is kell túl magyarázni, tök világos, hogy ez az egész alkalmas a polgármestereik lekaraktergyilkolására. S egy lekaraktergyilkolt polgármester már nem fog pattogni, így simán át is lehet tolni az önkormányzatok bedarálását. Szerintem ez érthető.

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – 0% PROPAGANDA, 100% IGAZSÁG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetszik és kövess minket Facebookon!

 

 

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here