Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Az Index.hu rántotta le a Fidesz legújabb propaganda hazugságáról a leplet, ugyanis kiderült, hogy a Kossuth téri karácsonyfa alatt álló szánkókból nem lett karácsonyi ajándék, hiszen még most is ott állnak. Vélhetően csak dekorációs elemek voltak.

A Fidesz meséje szerint Karácsonyi ajándéknak szánták szegény gyerekeknek, de mégis még mindig a Kossuth téri karácsonyfa körül állnak azok a bizonyos szánkók, amelyek a kormányzati nyilatkozatokban az ellenzéki randalírozások szimbólumaként kerültek a sajtóba- számolt be az index.hu

A portál arról is ír, hogy a december 13-i ellenzéki tüntetések idején ugyanis néhány tüntető megrongált a kb. 50 kihelyezett szánkóból egy pár darabot, a többi teljesen épp maradt. A Fidesz és a kormányzati média szerint ezeket a szánkókat karácsonyi ajándékként adták volna rászoruló gyerekeknek.

A Fidesz kommunikációs igazgatója, Hidvéghi Balázs már a tüntetés másnapján arról beszélt, hogy a tüntetők – „bevándorláspárti Soros-aktivisták”, „külföldi Soros-zsoldosok” – provokatív randalírozása azzal a céllal, hogy „lejárassák hazánkat”, elfogadhatatlan és ezt a magyar emberek elutasítják. „Minden jóérzésű magyar ember döbbenten áll” a történtek előtt,

hogy a Soros-aktivisták sem a törvényeket, sem a hagyományokat nem tisztelik. Elfogadhatatlan, hogy a Soros-aktivisták összetörjék azokat a szánkókat, amelyeket szegény gyermekeknek szerettünk volna odaadni karácsonykor.

Azonban ez hazugságnak bizonyult, hiszen annak ellenére, hogy például Erdélyből is, de a hazai ellenzékiek is pótolták a szánkókat, még január 3-án is ott állnak a mindenki karácsonyfája alatt a Kossuth téren. Karácsonyi ajándékozás már tehát nem lehetséges, tekintettel arra, hogy már újév is elmúlt, így a Fidesz meséje a szánkókról nem volt több, mint a szokásos alávaló propaganda hazugság.

Az index még arról is beszámolt, hogy 2017 karácsonyán ugyan nem, de 2016-ban viszont szintén szánkókör díszelgett a Kossuth téri karácsonyfa körül. A portál a kérdéseivel, hogy mi lett azoknak a szánkóknak a sorsa, illetve, hogy érvényes-e még a terv a szánkók karácsonyi ajándékként való átadása szegény gyermekek számára, a Fideszhez és az Országgyűlés sajtóhivatalához fordultunk.

Természetesen a kormányzat azóta sem adott választ a roppant kínos lebukásra. Nos kedves olvasó arra kérünk, hogy oszd meg ezt a posztot, hogy mindenki lássa, a Fidesz alávaló hazugságát a szegény gyerekeknek szánt szánkókról.

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here