Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

A magyar hatóságok letartóztatták a Romániában tavaly jogerősen börtönbüntetésre ítélt Olosz Gergelyt, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) egykori szenátorát – adta hírül pénteken román rendőrségi forrásokra hivatkozva a Mediafax hírügynökség.

Román sajtóértesülés szerint letartóztatták Olosz Gergely volt RMDSZ-es szenátort
A román kereskedelmi hírügynökség úgy tudja, hogy március 13-án tartóztatták le Oloszt, aki ellen Románia nemzetközi körözést adott ki az év elején.

A volt politikust három év letöltendő szabadságvesztésre ítélte december 20-án a román legfelsőbb bíróság, amely befolyással való üzérkedésben találta vétkesnek őt.

A vádirat szerint 2010-ben az akkor parlamenti képviselő Oloszt négy vállalkozó lefizette, hogy előnyös szerződésekhez juttassa cégeiket, kihasználva, hogy a politikus korábban a román energiaár-szabályozó hatóság elnöki tisztségét töltötte be. Az ügyészek szerint Olosz Gergely félmillió eurónak megfelelő jogtalan anyagi haszonban részesült különböző formában.

Olosz Gergely a 2012-es parlamenti választásokon az RMDSZ egyik háromszéki jelöltjeként szerzett szenátori mandátumot, amelyről az ellene megindult vizsgálat következtében 2013 májusában lemondott. Olosz Gergely 2011-ben az RMDSZ elnöki tisztségét is megpályázta, ám a választáson alulmaradt az akkor megválasztott Kelemen Hunorral szemben.

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetszik és kövess minket Facebookon!


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here