Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Ahogy a Hír Hugó is beszámolt róla, a Néppárt úgy döntött, felfüggesztik a Fidesz tagságát. Ettől a pillanattól kezdve, a Fidesz nem vehet részt a Néppárt ülésein, nem szavazhat és jelölteket sem állíthat a pozíciókra.

190 igen és 3 nem szavazat mellett határozatlan időre felfüggesztették a Fidesz tagságát az Európai Néppártban (EPP). Az eredeti bejelentéshez képest megváltoztatták az Európai Néppárt (EPP) közgyűlésén az elnökség javaslatának második bekezdését.  A Der Standard tudósítója szerint a döntés „a Fidesz delegáció egyetértésével született meg végül.”

Manfred Weber, a Néppárt csúcsjelöltje az ülés utáni sajtótájékoztatóján arról beszélt, a Fidesznek nincs beleszólása a Néppárt politikájába, nem vehet részt a Néppárt ülésein és nem szavazhat. A Néppárt csúcsjelöltje szerint ez egyértelmű üzenet, ahogy a Bölcsek Tanácsának felállítása is. Weber hozzátette: tények és cselekedettek kellenek a Fidesz részéről.

Weber azt is mondta, hogy a Fidesz kizárása nem került le az asztalról, ez továbbra is ott van, de előbb megvárják az értékelő bizottság döntését. Hozzátette azt is, hogy az EPP átlátható és demokratikus módon hozta meg a döntés, titkos szavazással.

A magyarországi ellenzéki pártok közül az MSZP reagált elsőként a fejleményekre. Tóth Bertalan a szocialisták elnöke így kommentálta a történteket:

„A Fidesz elveszítette érdekérvényesítő képességét, Magyarország nem veszítheti el, mostantól a mi dolgunk, hogy megvédjük. A Fideszt kitették Európából, a mi dolgunk, hogy megakadályozzuk, ne rántsa magával az országot.”

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here