Lendvai Ildikóról, az MSZP korábbi elnökéről, közismert hogy nem marad csendbe és időről-időre reflektál a politikai folyására. Azonban a népszerű politikust Fideszék legújabb húzása most igencsak felpaprikázta, igencsak harcias írásban küldte meg őket, íme:

Most nincs kedvem megkeresni a dolog komikus oldalát. Talán nincs is neki. Mert azt már megszoktam, hogy olykor eszelős őrültek, szervilis majmok kerülnek fontos intézmények élére, keressék dögire magukat, legyenek boldogok.

De hogy stupid, mániás figurák, rögeszmés barmok kezére adják a gyerekeinket, az sok. El a kezekkel az unokáimtól! Úgy kezdődött (dehogy kezdődött, folytatódott!), hogy Takaró Mihály szélsőjobboldali irodalomtörténészt bízták meg azzal, ellenőrizze a Nemzeti Alaptantervet, elég hazafias-e.

Ő az, aki kis zsidó lapocskának minősítette a Nyugatot, Spiró György esetében pedig kétségbe vonta, egyáltalán embernek nevezhető-e. Most a komáromi nyári egyetemen közölte, hogy Esterházy Péter kultúraromboló, tehát nem kell tanítani.

Előzőleg már megvonták a tanároktól a szabad tankönyvválasztás lehetőségét. Pár napja egy törvénymódosítással elérték, hogy az se menthesse ki a gyerekét a NAT és a hivatalos oktatás elől, aki esetleg meg tudná tenni. Amúgy sem voltak sokan.

Ha valakinek nem tetszik a Takaró által hazafiasított tananyag, forduljon talán a miniszterhez, aki éppen az ősmagyar kutatásban éli ki hóbortjait, és a tízparancsolattal gyógyítana. A kör bezárult.

Takaró egyébként az előadásában azt is mondta: “szinte irracionális, hogy egy ilyen kis lélekszámú nép fennmaradt”. Ahogy elnézem őt, hát tényleg.

Lendvai Ildikó vélemény írásait nem meri leközölni a propaganda-média, ezért kérjük oszd meg ezt a posztot, hogy ne érjen célt az agyonhallgatás.

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 

Lemarad a valódi ellenzéki hírekről? Iratkozzon fel a hírküldőnkre, kezdésnek kattintson ide Facebook üzenetküldéshez, majd kövesse az utasításokat (ha vannak). A felugró chat ablakban ha alul megjelenik az "Indítás" gomb megnyomása után írja be, hogy "szia" és küldje el nekünk. (épp, úgy ahogy Facebookon valakire ráír).

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here