Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Soros György még több pénzt juttat a Magyarországról elüldözött egyetemnek, a CEU volt az Orbán-kormány gyűlölet politikájának az egyik célpontja.

„Az amerikai diplomák budapesti kiadásának ellehetetlenítésével Orbán Viktor magyar miniszterelnök arra kényszerítette a CEU-t, hogy az Egyesült Államokban akkreditált képzéseit Bécsbe vigye” – közölte Soros György pénteken egy levélben.

A magyar származású üzletember, az egyetem alapítója a CEU közösségének is üzent. Mint írta: a CEU eltökélt abban, hogy a továbbiakban is folytasson mind tudományos, mind a tágabb közönség számára nyitott programokat budapesti kampuszán – ebben számíthat a Nyílt Társadalom Alapítvány segítségére, valamint a személyes támogatására is.

„Ezúton erősítem meg a júniusi bejelentést, miszerint a CEU-nak biztos a jövője: a Nyílt Társadalom Alapítvány meg kívánja növelni az egyetem pénzügyi alapját” – tette hozzá.

Egyben megköszönte az egyetem közösségének a Michael Ignatieff elnök-rektor vezetése alatt – a nehéz körülmények ellenére – tanúsított kitartását és az intézmény iránti lojalitását. „Ugyancsak hálás vagyok azért a támogatásért, amelyben az egyetem részesült a magyar és a nemzetközi akadémiai világ részéről. Ez a támogatás hozzájárult ahhoz, hogy a CEU az akadémiai szabadság világszerte ismert szimbólumává váljon” – zárta a levelet Soros.

Mint ismert, júliusban a Magyarországról elüldözött CEU-t Közép-európai Egyetem Magánegyetem néven osztrák magánegyetemként akkreditálták.

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here