Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Dobrev Klára optimista az ellenzék október 13-i esélyeit illetően. A politikus erről az ATV Egyenes beszéd című műsorában beszélt. Budapest politikai értelemben pezseg – tette hozzá a DK politikusa. Szerinte az ellenzéki választók megérezték a lehetőséget, hogy irányba állítsák a fővárost.

Arra a kérdésre, hogy mi a tétje az önkormányzati választásnak, Dobrev Klára azt a választ adta, hogy őt az ’50-es évekre emlékezteti Tarlós István kijelentése, amely szerint felforgatás és destabilizációs kísérlet, amit az ellenzék ebben a kampányban tesz.

A Fidesz erős bástyákat épített ki, amelyeket ha nem törünk meg, akkor ebből sosem lesz igazán szabad ország – mondta az október 13-i választás tétjéről Dobrev Klára.

Dobrev szerint a Fidesz az elmúlt években folyamatosan csúszott a jobbszélre, miközben a Jobbik tudatosan próbál középre bejönni. Szerinte a centrális erőtér beomlásával „visszanyalhat a fagyi” és a győztes mindent visz elve alapján az ellenzék Budapest kerületeinek és a városoknak a jelentős részét is visszaszerezheti. Nagyon fontosnak nevezte, hogy az ellenzék képes volt együttműködni.

Dobrev Klára azt is elmondta, hogy  Magyarország nagyon rossz helyzetből indul a következő uniós költségvetési ciklus pénzeinek elosztásakor. Azt már mi tesszük hozzá, hogy ez a zseniális Orbáni-politika következménye.

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here