Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

A Párbeszéd arra kéri az Alkotmánybíróságot, hogy semmisítse meg az Országgyűlés működését és a képviselők jogállását érintő törvények valamint a házszabály kedden elfogadott módosításait.

A párt társelnöke keddi, budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta: a „szájzár törvénynek” az lényege, hogy „újból megfélemlítse az ellenzéki képviselőket” és megtiltsa nekik, hogy kritizálják a kormány működését.

Szabó Tímea hozzátette, hogy a kormány a frakcióalakítási szabályokat is meg akarja változtatni, így a jövőben a független képviselők nem ülhetnének be egy frakcióba.

A Párbeszéd társelnöke úgy fogalmazott: Orbán Viktor, Kövér László és barátaik nem tudják elviselni az önkormányzati választáson elszenvedett vereségüket, ezért ahol tudnak, ott állnak bosszút.

A kedden elfogadott törvény és a házszabály módosítása számos ponton sérti az alaptörvényt, nem felel meg a szükségesség és arányosság elvének, mert a szankciók alkalmasak a képviselői munka ellehetetlenítésére – jelentette ki. Jogbizonytalanságot okoz, hogy a büntetéseket nem kell mérlegelésnek megelőznie, ugyanis Kövér László házelnök saját hatáskörében vonhatja el a képviselők több havi, akár éves fizetését is – érvelt Szabó Tímea.

Az alkotmányosság elvét a jogorvoslathoz való jog hiánya is sérti – tette hozzá. Az is alkotmányos alapelvekbe és az alaptörvénybe ütközik, hogy a képviselők parlamenti szavazási jogát tartósan korlátozhatják – tette hozzá. A frakcióvezető aggályosnak nevezte, hogy Kövér László mennyire fogja politikai bunkósbotként használni a jogszabályt. Az elmúlt harminc évben arra sem volt példa, hogy a házelnök egyedül határozza meg, hogy melyik politikus melyik szakbizottságban folytassa a munkáját – bírált Szabó Tímea.

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here