Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

A Blikk több forrásból is úgy értesült, hogy az RTL Klub legendás szappanoperája, 22 év után megszűnik a Barátok közt, a jelenlegi információk szerint jövő nyáron kerülhetnek adásba az utolsó részek.

Az augusztusban a 10 ezredik epizódját ünneplő széria nélkül hosszú éveken keresztül számos otthonban elképzelhetetlen volt az este, a Berényi család és szomszédaik, ismerőseik végtelennek tűnő történetét idős és fiatal egyaránt nyomon követte, a legsikeresebb időkben több mint 2 millió nézője volt – naponta. A sorozat azonban az elmúlt években már nem hozta a remélt nézettségi számokat, bár továbbra is volt stabil rajongói bázisa.

Bár az eseményeket vélhetően nem befolyásolja, de a koronavírus-világjárvány is sok megoldandó problémát okoz, nem csak gazdaságiakat, az elmúlt hónapokban akadt megbetegedés a stábban, a forgatást is többször le kellett állítani, sőt az idősebb szereplőket pihenőre küldték, hogy óvják őket.

A Blikk információ szerint a sorozat forgatásának éves gyártási költségei akár az egymilliárd forintot is elérhetik, a csatornának döntenie kellett: marad a Barátok közt, Magyarország leghosszabb tévésorozata, vagy ugyanezt a pénzt másra fordítják.

A lap úgy értesült, hogy a sorozat íróival állítólag már közölték, kezdjék elvarrni a történetszálakat, hogy egy, a 22 éves sorozathoz méltó befejezést kapjon a széria. December végéig befejeződhet az új részek írása, azaz legkésőbb tavasszal a forgatásnak is vége lehet, így a nyáron elköszönhetnek a nézők a Mátyás király tér lakóitól.

A Blikk úgy tudja, a színészek között már gyakran szóba került, mi lesz a sorsuk, hiszen többen tudni vélik, hogy a sorozat hamarosan véget ér, a hivatalos tájékoztatás még várat magára.

Egy szintén névtelenségbe burkolózó kollégája szerint a döntés nem lenne meglepő, a fiatalok inkább néznek külföldi szériákat az interneten, mint a Barátok köztöt, amelynek neve az elmúlt két évtizedben összeforrott a kereskedelmi televíziózással.

A Blikk kereste az RTL Klubot és a Barátok közt produkcióját, ám eddig nem kaptak választ a kérdéseinkre.

A legendás sorozat első része 1998. október 26-án került adásba, 17 éven át Kalamár Tamás producer felügyelete alatt készült. A felvételek többségét az RTL Klub központjában található több mint 1000 m²-es stúdióban veszik fel. A park, amelyet sokszor láthatunk, a kispesti Kós Károly téren található.

A főcímdal Som Krisztián szerzeménye, a jelenleg használt verziót ő is énekli Szatmári Orsolyával. A Barátok közt 2020. augusztus 12-én médiatörténelmet írt: elérte a tízezredik epizódját, ezzel a még gyártás alatt lévő szappanoperák közül, az epizódok számát tekintve világviszonylatban az ötödik helyen áll.

Kolosi Péter, az RTL Magyarország vezérigazgató-helyettese megerősítette a Blikk hétfő reggeli értesülését:

22 év után valóban leveszik a műsorról a Barátok köztöt. „Ma a Barátok közt nézettsége már nem éri el a kívánatos szintet, sőt azt a minimumot sem, hogy főműsoridőben tudjuk adni és a saját sávjában ez legyen a legnézettebb műsor. Rengeteg kísérletet tettünk arra, hogy erre a szintre ne tudjon eljutni a sorozat, de ez sajnos nem sikerült” – mondta Kolosi a Sorozatwikinek.

 

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is: