Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Felkerült az „Ukrajna ellenségeit” listázó Mirotvorec (Béketeremtő) ukrán nacionalista szervezet honlapjára Bocskor Andrea fideszes európai parlamenti (EP-) képviselő.

A képviselőről szombaton a honlapon a személyes adatoknál nevét, születési dátumát és helyét jelölték meg, utóbbinál Kárpátalját, azon belül Beregszászt. Indokként, hogy miért tették ki a honlapra azt írták, hogy megsértette az ukrán jogszabályokat a kettős, magyar-ukrán állampolgárság megszerzésével, továbbá vádolják Ukrajna szuverenitása és területi integritása megbontásának kísérletével, és hivatali hatáskörök túllépésével.

A Mirotvorec honlap a kezdetekben még csak azoknak a személyeknek az adatait tette közzé, akik közvetlenül szerepet játszottak a Krím félsziget Oroszország által 2014-ben végrehajtott elcsatolásában, továbbá akik fegyveresen részt vesznek a Donyec-medencei konfliktusban az ukrán hadsereggel szemben, vagy együttműködnek a szakadár fegyveres erőkkel.

Később már más olyan személyek adatait is elkezdték az oldalon közzétenni, akik a szervezet értékelése szerint „Ukrajna szuverenitását és területei egységét sértő bűntett, illetve jogsértés jegyeit hordozó” cselekményt követtek el.

2018-ban a szervezet a kettős, magyar-ukrán állampolgársággal rendelkező kárpátaljai magyarok nevét és címét is elkezdte feltölteni nyilvános adatbázisába. Október elejére a listára felkerült több mint háromszáz kárpátaljai magyar neve, és néhány napra rá több vezető beosztású, magyar nemzetiségű közalkalmazott nyújtotta be felmondását a beregszászi járásban.

Adatbázisukba bekerült Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter neve is. Róla azt állították, hogy „támadást intézett Ukrajna szuverenitása és területi épsége ellen”, beavatkozott az ország belügyeibe, szította és támogatta a szakadár törekvéseket Ukrajnában.

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is: