Az igazság terjedjen ne a propaganda, ezért megosztom Facebookon:

A Facebookra föltett videóban érdekes jelenetet láthatunk. A Szijjártóék már magyarázzák a  toll lopásos kiszólást.

„Rögtön lopják a tollat” – vetette oda Szergej Lavrov orosz külügyminiszter, mikor Szijjártó Péter tolmácsa odanyúl a tárgyalóasztalon kikészített tollakhoz, és a táskájához nyúl, a videón úgy látszik, hogy el is teszi- vette észre a Népszava.

Az ezt megörökítő videót az orosz külügyminisztérium Facebook-oldalára tették ki, és nem tudni mi volt a céljuk a vendégeket kínos szituációban bemutató felvétellel.

Az eset azután történt, hogy Lavrov angolul szól magyar kollégájának, Szijjártó Péternek, hogy mondjon valamit a kamerák számára, majd ezt követően hangzott el oroszul az idézett mondat.

Az nem tudható, hogy erre miért nem figyelt föl a magyar delegáció, vagy még az is elképzelhető, hogy előre megbeszélt módon zajlottak az események, akkor viszont még kínzóbb a kérdés, hogy az orosz külügy mit akart a videóval.

Szijjártóék máris magyarázzák, hogy mi is volt az orosz vezetőpolitikusnak ez a kiszólása:

“A magyar delegációval kiutazó tolmács hölgy természetesen nem tett el semmilyen tollat. Mindössze annyi történt, hogy a tárgyalás elején előbb egy tollért nyúlt, majd pedig megigazította a széken lévő táskáját. A két külügyminiszter rendkívül jó személyes viszonyt ápol, Szergej Lavrov orosz külügyminiszter ezért tett vicces megjegyzést a tárgyalás elején.”

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!


Az igazság terjedjen ne a propaganda, ezért megosztom Facebookon:
 

Mondja el véleményét a hírről, odalent a komment szekcióban

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is: