Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

A természetes tavak melletti köztulajdonban álló strandok védelme érdekében nyújtott be az MSZP országgyűlési képviselője törvényjavaslatot a parlamentnek.

Molnár Zsolt, aki az MSZP pártigazgatója is, a szocialisták Facebook-oldalán a Velencei-tó partjáról, Agárdról közvetített online sajtótájékoztatón kedden azt mondta, a törvényjavaslata alapján a természetes vizek melletti strandok nem lehetnének fizetősek, nem lehetne beépíteni sem őket, illetve megváltoztatni a funkciójukat.

Közölte, elég volt abból, hogy megszűnnek a mindenki számára elérhető strandok, hogy a magyar családoknak irreális összeget kell fizetniük azért, hogy fürödhessenek az állami tulajdonban lévő tavakban.

 

Véget kell annak vetni, hogy befektetési szándékból lehessen szűkíteni a mindenkit megillető pihenés lehetőségeit – hangoztatta.

Kitért arra, hogy az agárdi parton több mint egy éve – civilek tiltakozása mellett – visszaélésszerű események zajlanak, amelyek a vízpart megcsonkításáról, a köztulajdonban lévő strand területének csökkentéséről, beépítéséről szólnak.

Azt mondta, az MSZP lemond a törvényjavaslat szerzői jogáról, ha ez kell ahhoz, hogy a Fidesz-KDNP-s parlamenti többség támogassa azt, hasonlóan az engedély nélküli járművezetés büntetésének szigorításához, amit szintén az MSZP kezdeményezett először.

Az Országgyűlés honlapján olvasható előterjesztés szerint a strand üzemeltetője ingyenesen lenne köteles biztosítani az ivóvizet, valamint az illemhelyek használatát a fürdőzőknek, a költségvetésből pedig normatív támogatásra lenne jogosult.


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is: