Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

A Mérce volt főszerkesztője, Jámbor András – aki  elindul az ellenzéki előválasztáson a Ferencváros-Józsefváros választókerületében – június 5-re (szombat) tüntetést hirdetett a Diákvárosért.

A tüntetést bejelentették a rendőrségnek, az megfelel a törvényi és biztonsági előírásoknak, és azt kérik, mindenki maszkban érkezzen az eseményre.

A tüntetést ezzel indokolták: „Az elmúlt fél év megmutatta, hogy a Fidesz-kormány aljasságának nincs határa: haverok által irányított alapítványokba szervezték ki az egyetemeinket, tönkretették és porig rombolták az SZFE-t, tízmilliárdokat herdálnak egy vadászkiállításra és most a lakásmaffia kezére játsszák az önkormányzati bérlakásokat.

Azonban ezek közül is kiemelkedik a Diákváros ügye, amiről a kormány végig hazudott. Ott tartunk, hogy a Fidesz a magyar diákok lakhatását és jövőjét árusítja ki azért, hogy a kínai diktatúra elitegyetemét hozhassa az országba.”

„Sok ügy miatt tiltakozhattunk volna eddig is, most viszont az utcán a helyünk! Ha focimeccsre mehetünk, akkor demonstrálni is, ezért mi mindenkinek szeretnénk lehetővé tenni, hogy gyakorolja a tüntetéshez való jogát, nem fogunk senkit sem kizárni” – írják.

Eljött az idő, kimegyünk tüntetni!  Gyere velünk, és cselekedjünk együtt, hogy felhívjuk a figyelmet a Diákváros ügyének fontosságára!

A tüntetés június 5-én szombaton lesz, a Hősök terén gyülekezünk délután 4 órától és a Kossuth térig fogunk vonulni. A Facebook eseményt itt találod.

A tüntetés szervezői azt kérik, hogy hívd meg az ismerőseidet is, és oszd meg Facebookon ezt a felhívást!


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is: