Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Rogán Antal-féle Miniszterelnöki Kabinetiroda háttérintézménye, a kaszinókoncessziókat is kezelő Nemzeti Koncessziós Iroda csaknem 2000 kilométer gyorsforgalmi útszakaszt adnának okosba koncesszióba. Így folytatja a bukása előtt a Fidesz az országkifosztást.

A felhívás szerint „a gyorsforgalmi úthálózat fejlesztésének és felújításának, valamint üzemeltetésének és fenntartásának feladatait” törvényes monopólium keretében adnák oda, méghozzá 420 hónapra, vagyis 35 évre. A pályázat nyertese rendelkezésre állási díjat és szolgáltatási díjat is kapni fog ez időtartamra.

A koncessziós pályázatot a meglevő és egyes létrejövő gyorsforgalmi úthálózati elemekre, azaz 1662 kilométernyi alaphálózatra és 381 kilométer kiegészítő hálózatra írták ki, ahol egy magáncég kezébe adnák a tervezési, felújítási, építési, ellenőrzési, üzemeltetési, karbantartási és finanszírozási feladatok ellátását. A koncesszió megkötéséért Rogán Antal felel majd.

A Kormányzati Tájékoztatási Központ hétfői közleménye szerint „több más európai országhoz hasonlóan a kormány döntése értelmében Magyarország is koncessziós eljárás útján valósítja meg az autópálya-felújításokat, tekintettel arra, hogy az uniós tárgyalások eredményeképpen várhatóan Magyarország sem az RRF (a járvány utáni helyreállítási csomag), sem a hétéves költségvetés (MFF) keretéből nem tud majd önállóan autópályát építeni.”

Azt is hozzátették, a beruházást az államadósság érdemi növelése nélkül tervezik megvalósítani és, a költségeket a jövőbeni állami útdíj bevezetéséből fedeznék.  A közlemény arra nem tér ki, hogy a gyorsforgalmi utak költségeit miért a helyreállítási vagy a környezetvédelmi alapból kellene finanszírozni, írja a 24.hu.

Tordai Bence a Párbeszéd országgyűlési képviselője a hétfői napon a parlamentben is felszólalt a témában. A politikus szerint 35 évre „a teljes magyarországi gyorsforgalmi úthálózatot magánkézbe akarják adni, hogy az üzemeltetés, a fenntartás, a fejlesztések és a felújítások is ugyanannak a nyertes vállalkozónak cégeit hizlalják.” A képviselő úgy véli, ez több tízmilliárd forintot jelenthet, és arra is van tippje kinek; szerinte jó eséllyel,Szíjj Lászlóé lesz a nyertes cég. Szerinte fideszes oligarcháknak játszanák ki a teljes magyar úthálózatot.

 

Gulyás Gergely a képviselő megszólalására úgy válaszolt, ,,hogyha a magyar állam építi meg az utakat a költségvetésből, akkor ezeket a forrásokat elő kell teremteni, vagy nagyobb hitelt kell felvenni. Vagy pedig a koncesszor kockázatot is vállalva épít utakat. Ezáltal olyan utak is megépülhetnek, amelyek Magyarország tranzitország szerepét meg fogják erősíteni”.

Karácsony Gergely főpolgármester is felszólalt a koncesszió kiírással kapcsolatban, közbotránynak nevezte a pályázatot, aminek szerinte az lesz a következménye, hogy „a közvagyon csökken, az autósok terhei viszont üzembiztosan nőni fognak”. Facebook posztjában úgy fogalmazott, hogy a ,,Fidesz suttyomban akarja ellopni a magyar úthálózatot”. Karácsony szintén a NER-közeli Szíjj Lászlót tippeli, mint nyertes pályázó.

,,A Bukásra készülő Fidesz kormány viszi amit még tud.” -nyilatkozta Varju László a DK országgyűlési képviselője az RTL-nek. Szerinte egy több ezermilliárdos üzletről van szó.

Az LMP ma reggeli sajtóközleményében azt írta, a Fidesz 35 évre adósságba verné az államot. A kiszervezéssel a párt szerint az a céljuk, hogy saját maguk számára biztosítsák  a túlárazott autópályaépítéseket, a magas üzemeltetési költségeket és az ezen szerzett extraprofitot a következő 35 évben.

Az LMP arra is felhívta a figyelmet, hogy korábban még a Fidesz is bírálta a  köz- és magánszféra közti koncessziót, vagyis a PPP konstrukciót, mivel az így épült autópályák után még ma is egyre növekvő összegeket fizet a költségvetés. Szerintük jövőre ez az összeg  138 milliárd forint lesz.

Úgy vélik a Fidesz a koncesszióval most évente többszáz milliárd forintot szivattyúzna ki. Szerintük a Minisztérium nem mond igazat azzal, hogy az államadósság növelése nélkül lenne megvalósítható a projekt, mert „amire évente százmilliárdokat kell fizetni, az bizony adósság”.

Az állam által említett útdíjaknak pedig nem csak gyorsforgalmi hálózat karbantartását és felújítását kellene fedeznie, hanem az egész magyar úthálózatét, köztük a gyalázatos állapotban lévő alsóbbrendű utakét, ahol 1000 milliárd forintnyi forrásra lenne szükség.

Habár több ellenzéki politikus szerint is egy NER-közeli vállalkozónál landolhat a koncesszió, a 24.hu értesülései szerint kínai cégekhez kerülhet a pályázat. Egy általuk megkérdezett külföldi útépítő cég vezető szakembere szerint egy ekkora beruházást (7-8 milliárd euróra, azaz 2500-2800 milliárd forintra becsülik a koncesszió értékét) európai cég nem vállal be. A lap által megkérdezett szakemberek a beruházás eddigi részetei alapján nem zárják ki, hogy egy újabb  kínai gigaprojektet készítenek elő.


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is: