Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

A Brexit miatt az Egyesült Királyság elhagyta az uniót és az  EU-s állampolgároknak, így a magyaroknak is letelepedési engedélyt kell kérvényezniük.  Így most  ennek köszönhetően konkrétan kiderült valójában hány magyar költözött ki Londonba.

Több mint 150 ezer magyar állampolgár folyamodott tartós nagy-britanniai letelepedési engedélyért a kérvényezési határidő június végi lejártáig – írja az MTI.

Nagy-Britannia tavaly január 31-én kilépett az Európai Unióból, de azok az EU-s állampolgárok, akik 2020 végéig, a brit EU-tagság megszűnése (brexit) után kezdődött 11 hónapos átmeneti időszakban törvényesen és életvitelszerűen letelepedtek az országban, továbbra is maradhatnak megszerzett összes jogosultságuk megtartásával. Ehhez azonban meghatározatlan időre szóló tartózkodási engedélyért – hivatalos jogi elnevezéssel: letelepedett státusért – kellett folyamodniuk.

Ennek határideje június 30-án lejárt, de a brit kormány már korábban jelezte – és ezt csütörtökön megerősíttette –, hogy méltányolható indokok esetén meghatározatlan ideig elfogadja a késve benyújtott kérvényeket is.

A brit belügyminisztérium csütörtökön közzétett összesítése szerint a 27 EU-tagország Nagy-Britanniában élő állampolgárai közül 5 504 200-an kérték a letelepedett státust a június végi határidőig.

Most kiderült, hogy egész pontosan 154 100 magyar nyújtott be letelepedési kérelmet.

Ujhelyi István, az MSZP EU-s képviselője is reagált a frissen napvilágot látott tényadatra. Mint írja, a fideszes nyilvánosság szerint ez nem sok, de a valóságban egy Szeged méretű város lakossága.

S tegyük hozzá, hogy az Egyesült Királyság csupán egy ország, ahova tizederesével vándoroltak ki  Orbán évei alatt a magyarok, nincsenek pontos információk, hogy hány magyar dolgozik Ausztriába, Németországba, a Skandináv országokba vagy a Benelux államokba.

A propaganda média nem fog beszámolni arról, hogy mekkora brutális méretett döntött Orbán alatt az elvándorlás, ezért kérjük oszd meg ezt a posztot Facebookon, hogy mindenki lássa most kiderült a valóság.


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is: