Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Komoly bajba kerültek a Fideszes politikusok. Imamozgalom indul azért, hogy a választásokon minél több olyan politikus kerüljön az Országgyűlésbe, aki a tízparancsolat minden pontját erkölcsi normaként fogadja. Ez egy igazi öngól:  most mi lesz Borkai, Szájer, Simonka, Boldog urakkal és még hosszasan lehetne sorolni…

Imamozgalom indul azért, hogy a választásokon minél több olyan politikus kerüljön az Országgyűlésbe, aki a tízparancsolat minden pontját erkölcsi normaként fogadja el és közszereplőként illetve magánéletében is annak megfelelően él – írja a Magyar Nemzet.

Az ötletgazda, Gál Péter, a zamárdi művelődési ház igazgatója arra hívja fel az embereket felekezeti hovatartozástól függetlenül, hogy augusztustól egészen jövő áprilisig olyan képviselőkért imádkozzanak, akik ténylegesen a közjót és a közerkölcsöt szolgálják. Reményei szerint minden magyar településen legalább egy személy csatlakozik majd a mozgalomhoz.

Kiemelte, nincs megkötés, mindenki szíve szerint imádkozhat.

No hát, ez az imamozgalom első ránézésre akár egy ellenzéki kezdeményezés is lehetne. Főként, ha Borkai hajós bulijára, Szájer ereszcsatornás akciójára, Simonka vádlottak padján bemutatott akciójára gondolunk. De nem várt helyről jön az erkölcsi okítás, ami leginkább a Fidesz morálját gáncsolja el:

A kezdeményezéshez máris csatlakozott Surján László KDNP-s politikus, volt népjóléti miniszter, aki kiemelte, a választások tétje az, hogy elveszítjük-e a józanságunk maradékát, amit a világ más tájain erőteljesen lehet tapasztalni. Ezt megelőzendő hívták életre az imamozgalmat.

„A zsidó-keresztény hagyomány a tízparancsolatban foglalta össze az emberi közösség együttélésének szabályait. Ha ehhez tartanánk magunkat, boldogabb lenne az életünk és szebb világot hagyhatnánk utódainkra” – szögezte le.

Na, akkor most nézzük, a Mózesnek Isten által a Sínai-hegyen átadott Tízparancsolat pontjai a következők. Ezt kellene betartani Fideszéknek (is).

Én vagyok az Úr, a te Istened. Ne legyen más istened!

Ne csinálj magadnak faragott képet, ne imádd és ne tiszteld azokat, mert féltékeny Isten vagyok!

Ne vedd hiába Isten nevét!

Szenteld meg a szombatot/hetedik napot pihenőnapnak!

Tiszteld atyádat és anyádat!

Ne ölj!

Ne paráználkodj! (Ne kövess el házasságtörést!)

Ne lopj!

Ne tégy felebarátod ellen hamis tanúbizonyságot! (Ne hazudj!)

Ne kívánd felebarátod házát, házastársát vagy bármiféle tulajdonát!


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is: