Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Horváth Kálmán, a Tolna Megyei Kormányhivatal elnöke az augusztus 20-i szekszárdi megemlékezésen nem volt hajlandó kezet fogni Harangozó Tamás országgyűlési képviselővel, az MSZP frakcióvezető-helyettesével.

A Hírklikk birtokába került fényképen jól látható, hogy Harangozó Tamás hiába nyújtja kezét a helyi Fidesz elnökből kormányhivatali vezetővé avanzsált Horváth felé, ő maga előtt összekulcsolt kézzel áll tovább.

Az eseménynek tanúja volt Szekszárd fideszes országgyűlési képviselője is, aki elfogadta a szocialista politikus kéznyújtását.

 

A portál utolérte telefonon Harangozó Tamást, aki portálunknak megerősítette a történteket. A politikus elmondta, hogy nem Horváth Kálmán magánembernek nyújtott kezet, hanem az általa képviselt hivatalnak, a munkatársainak, az államigazgatás összes dolgozójának. „Nekem volt gyerekszobám” – fűzte hozzá.

A szekszárdi városi ünnepséggel azonos időben zajlott Budapesten a Kossuth téri tisztavatás, amelyen Áder János köztársasági elnök többek között arról beszélt, hogy a nemzeti ünnepek évtizedek, évszázadok távlatából is a magyarok összetartozását hirdetik.


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is: