Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Mészáros Lőrinc még tavasszal jelentette fel Fekete-Győr Andrást, miután a Momentum elnöke és miniszterelnök-jelöltje a 2022 utáni elszámoltatás és a „közpénzlopás” miatt emlegette a nevét.

 

Első fokon a bíróság elutasította Mészáros Lőrinc keresetét, ügyvédei azonban fellebbeztek. A napokban megszületett a másodfokú, jogerős ítélet is, amely helybenhagyta az elsőfokú ítéletet – írja közleményében a Momentum.

Fekete-Győr András Facebook-posztjában arról ír, hogy Mészáros Lőrinc egyszerűen nem bírja elviselni, hogy nem ő dönt arról, ki mit mondhat róla. Előbb tavasszal becsületsértésért jelentette fel a Momentum elnökét, miután a 2022 utáni felelősségre vonásról beszélt, majd amikor a bíróság a politikus javára döntött, az üzletember, ahelyett hogy elfogadta volna a döntést, fellebbezett, sőt egy Facebook-poszt miatt még egyszer megpróbálta feljelenteni Fekete-Győrt ezen a fellebbezésén keresztül.

Pedig már első fokon is kimondták: alaptalan vádaskodás, amit Mészáros művel, és igenis lehet nyilvánosan beszélni arról, hogy „politikusok és oligarchák ülnek majd a vádlottak padján. Magyarország kontra Orbán, Mészáros, Rogán és társaik.”

Hozzátette, hogy most megszületett a másodfokú, jogerős ítélet, amely alapján szó nincs „becsületsértésről”, az elszámoltatással kapcsolatos kijelentések pedig bőven beleférnek az értékítélet kategóriájába. Tehát legalább három bíró gondolta már úgy, hogy „Orbán Viktor fő strómanja” alaptalanul vádaskodik – tette hozzá Fekete-Győr András.


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is: