Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Tegnap éjjel számolták meg az utolsó szavazatokat is, így most már világosan látni lehet, hogy kik lesznek azok, akik a 106 körzetben a Fidesszel szemben felsorakoznak. Nyilván minden ellenzéki párt magát győztesnek kiáltja ki, de egy politológus segítségével elemeztük a voksolás végeredményét.

Ha a darab, darab logikáját nézzük, akkor az előválasztást a DK nyerte és utána a Jobbik következik. Ám pontosan tudjuk, hogy a választókerületek nem egyenlő adottságúak. Vannak olyan körzetek, amelyekben a Fidesszel szemben nem sok esély van és vannak olyan körzetek, ahol az ellenzék szinte biztosan nyerni fog. Ha az utóbbi kategóriára koncentrálunk, akkor az MSZP-Párbeszéd szövetség által támogatott jelöltek kimagaslóan jól szerepeltek.

A biztos nyerő körzetek közé sorolják Budapest mind a 18 választókerületét.  Budapesten csupán 5 olyan választókerület van, ahol nem az MSZP- Párbeszéd által is támogatott jelölt győzött.

Budapesten a pirosak erejét jól mutatja, hogy ebből a 13 körzetből,  7 olyan körzet is van, ahol MSZP-Párbeszédes lett a Fidesz kihívó. A maradék 6 körzetben az MSZP-Párbeszéd 1 helyen az LMP-t, 2 helyen a Momentumot, 3 körzetben pedig a DK-t támogatta.

Ha kitekintünk a vidéki választókerületekre ott 6 olyan választókerület van amit az elmúlt 11 évben valaha is megnyert az ellenzék. Ebből 5 helyen MSZP-Párbeszéd által támogatott jelölt futott be. Pécsen, Miskolcon, és Szegeden az MSZP-Párbeszéd lesz a kihívó, míg Ajka-Tapolcán és Dunaújvárosban a Jobbikos jelölt mögé sorakozott fel szegfű.

Összességében tehát az országban 24 olyan körzet van, ahol nagyon nagy valószínűséggel ellenzéki győzelem lesz, ebből 18 helyen győzött az MSZP-Párbeszéd támogatottja, amiből 10 a szövetség valamelyik frakciójába fog beülni.

A további valószínűleg nyerhető körzetekben is jól teljesített a piros-zöld tengely. Elhozták Ózdot, Tiszaújvárost, Nyíregyháza 2-est, Dunakeszit, Szekszárdot, Székesfehérvárt Komáromot és Jászberényt is. Valamint Hódmezővásárhelyen Márki-Zay is az ő frakciójukba fog beülni.

Hát maradjunk annyiban, hogy az előválasztás megmutatta, hogy az MSZP-t baromira kár leírni, a szocik szépen odatették magukat, ahhoz képest, hogy mindenki már a halálukat vizionálja… 10 éve úgy egyfolytában.

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is: