Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

A Keljfeljancsi keddi adásában Fiala János vendége volt Gurmai Zita, az MSZP országos elnökségének alelnöke, aki kijelentette, hogy Gyurcsány Ferenc cserbenhagyat az MSZP-t

Fiala János kérdésre, szóba került, hogy a Demokratikus Koalíció kiválásakor Gurmai miért maradt az MSZP tagja, amire a politikus azt felelte, hogy Gyurcsány Ferenc mindent megkapott a közösségtől, azután becsapta a pártot, amely nem tudta elfogadni ezt a vállalatvezetői stílust, ami a DK működésében látható – ezzel szemben az MSZP egy demokratikus párt.

Annak ellenére, hogy az előválasztáson nem sikerült győznie, Gurmai Zita továbbra is kampányol, Fiala János meg is jegyezte, hogy nem úgy néz ki, mint aki kikapott, hanem éppen ellenkezőleg.

Gurmai a stúdióban is lelkesen kampányolt Karácsony Gergely mellett, aki szerinte az egyetlen, aki meg tudja valósítani az MSZP elképzeléseit. Mivel azonban nem nyert, csak listáról kerülhet be az Országgyűlésbe, az esetleges listás hely azonban szerinte most nem időszerű kérdés, ő most mindent Orbán Viktor leváltásának rendel alá.

Kiderült az is, hogy  ezt a gondolkodásmódot azért is engedheti meg magának, mert egzisztenciálisan nem függ a pártjától, ahogy fogalmazott, „Horn Gyula-tanítvány”, aki inkább mozgalmár, és van „rendes” munkája is, ahonnan minden hónapban fizetést kap.

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is: