Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Egyik nap azt mondja visszalép, a másik nap pedig azt, hogy nem. Ma épp a nem lép visszánál tart.

Nem került könnyű helyzetbe Karácsony Gergely szövetségesével Márki-Zay Péterrel, aki meglehetősen stabilan váltogatja az álláspontját, hogy visszalép-e vagy sem. Ez az egész történet kezd bohózattá silányulni.

A hódmezővásárhelyi párt nélkülinek mindeközben sokat köszönhet Dobrev Klára, mert ameddig az előválasztások első fordulója után a közvélemény szépen elkezdett Karácsony mellé besorakozni, addig Márki-Zay egy elképesztő jelenté züllesztette az II. forduló közötti tárgyalásokat.

Nehezen értelmezhető ami történik. Márki-Zay még az előválasztások első fordulója előtt jelezte, hogy ő visszalép Karácsony Gergely javára. Már önmagában is ez egy ügyes húzás volt, mert sokan szavaztak Karácsony hívei is Márki-Zayra, mint potenciális szövetségesre.

Majd vasárnapra összerittyentett egy rendezvényt, aminek egy világos üzenete volt, hogy ő biztosan vissza fog lépni, ahogy fogalmazott Ellenzéki chicken game: az utolsó pillanatban Márki-Zay rántaná félre a kormányt.

Hétfőn is ezt jelezte Márki-Zay, azonban mára eljutott odáig, hogy úgy néz ki hárman lesznek a szavazólapon.

Tegyük szerintem világossá: Márki-Zay Péternek esze ágában sincsen visszalépni, azért erőlteti rá a hülyeségeit Karácsonyra, hogy ezzel is rombolja Orbán Viktor legesélyesebb kihívóját.

Egyszerűen teljesen felesleges vele tovább alkudozni. Ő miniszterelnök akar lenni, csak nincs meg benne az a bátorság, hogy kerek perc kimondja ezt. Ezért riszálja magát így össze-vissza. Ne tessék már ezt beszívni.


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is: