Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

A délután 4-re meghirdetett eseményen becslésünk szerint legalább tízezres fős tömeg gyűlt össze mostanáig, de folyamatosan érkeznek az emberek földalattival és gyalog az Andrássy úton.

Mind a hat párt zászlóit lehet már látni, a Jámbor Andrást támogató Szikra Mozgalomnak is van egy nagy transzparense. Sokan kék szalagot viselnek – ezt a mozgalmat Márki-Zay hirdette néhány hónappal ezelőtt, a szalag a korrupcióellenes harcot jelképezi. Az esemény konferansziéja Osváth Zsolt műsorvezető.

A tüntetést itt nézheti élőben:

Információnk szerint a tömeg a Kodály köröndig áll a Hősök terétől.

Jakab Péter a Jobbik elnöke a 2018-as túlóratörvény elleni tüntetésekről beszélt, és arról, hogy már akkor minden ellenzéki párt zászlaja megjelent a Kossuth téren. „Valójában sosem beszéltünk egymással, de mégis egy oldalon állunk, együtt az elnyomással szemben” – mondta.

Jakab szerint éveken át építették a falakat egymás közé, de 2018-ban ez leomlott.

Az ellenzék egysége már megszületett, most már a nemzet egységét kell megteremteni, mondta Jakab, aki szerint „a jövő mi vagyunk, és nem alkuszunk Orbánnal se pénzért, se hivatalért”.

A Jobbik-elnök szerint ma már nem az életünkkel kell fizetni az igaz szóért, hanem tízmillió forinttal, utalva erre arra, hogy az ellenzéki pártok felszólalót rendre megbüntetik a parlamentben a felszólalásaikért.

akab szerint a Békemenettel a kormánypártok a legkisebbek szíveiben is el akarják ültetni a gyűlölet magját, hiszen a rendezők azt kérték a résztvevőktől, karon ülő gyerekekkel vonuljanak, és úgy mutassák meg Gyurcsánynak és Brüsszelnek.

„Mi vissza fogjuk adni a kisemmizett nemzetnek mindazt, amit a nemzettől elvettek. Nem csak a földeket és a gyárakat, de a hitet. Hogy van élet a Fideszen túl, sőt, ott kezdődik csak igazán” – mondta.

Jakab szerint az Orbán-rendszer jelszava: „Oszd meg és uralkodj. Meg egy kis krumpli”. De az ellenzéké: „Egyesítsd, és szolgáld”.

Fekete-Győr azzal kezdi, hogy megtelt a tér, a köröndig áll a tömeg, aztán azzal folytatta, hogy betartották az ígéretüket, hogy közös jelöltekkel állnak majd ki október 23-án. „Libabőrös vagyok, történelmi momentum ez. A gyermekem 18 év múlva az érettségin lehet, hogy elemezni fogja” – mondta beszédében az ellenzéki gyűlésen második politikusként színpadra lépő Fekete-Győr András, a Momentum (volt) miniszterelnök-jelöltje, leváltott elnöke.

Fekete-Győr a fideszes szavazók átcsábításával szeretne kétharmados ellenzéki győzelmet. Kiemeljük a fideszeseket a hazugságkaranténból, sokuknak ki fog nyílni a szemük, rájönnek, hogy először szavazhatnak egy valóban keresztény-konzervatív, a haza sorsát minden elé helyező jelöltre, Márki-Zay Péterre, mondta a momentumos politikus.

Abban bízom, hogy az Orbán ellen harcba induló új politikai generáció mindig vállalni fogja a döntéseinek a következményét és a politikai felelősséget, mondta. Az előválasztás meghatározó vitája az volt, lehet-e egyszerű többséggel változást hozni. Lehet, mondta. De lehet még többért küzdeni, mert megéri. Hozzuk be a fideszesek százezreit, nyerjük el a kétharmados felhatalmazást, mondta.

Jordán Tamás Kossuth-díjas színész végtelenül örül annak, hogy az ellenzék összefogott, erről beszélt.  Ezután a saját 1956-os emlékeit idézte fel, a Műegyetemnél összegyűlt fiatalok elszánt tekinteteit, azt, hogy ott volt a Sztálin-szobor ledöntésénél, ami „hihetetlen mámor” volt, és az emberek egymást csókolgatták. Mindezt egyébként Jordán a Bastille bevételéhez hasonlította.

Jordán szerint a szeretet hiányzik most ebből az országból, és ez mindenkinek rossz, ezután elszavalta József Attila A számokról című versét, amit szerinte a költő egyenesen a jövőnek, 2021-nek írt.

Dobrev Klára, a DK volt miniszterelnök-jelöltje szerint Göncz Árpádnak igaza volt, amikor azt mondta, 1956 mindenkié, bár „azóta sokan próbálták megfosztani ’56-ot a tiszta emlékétől”. Dobrev szerint ezeket a szavakat azok úgysem értik, akik a Karmelitában ülnek, vagy az Andrássy út másik felén, a Békemeneten ünnepelnek épp. Majd arról beszélt, mit jelent demokratának lenni: elfogadni a sokszínűséget, harcolni a szabad Magyarországért, akik pedig most velük ünnepelnek, azok sokszínűk, szemben Orbán rendszerével, ami egyszínű.

Dobrev szerint nincs értelme az ünnepi megemlékezésnek, ha nem beszélünk a jelenről és a jövőről. „Kaptunk egy esélyt arra, hogy jövőre demokraták, jobboldaliak, baloldaliak, liberálisok és konzervatívok együtt űzzük el Orbán-rendszerét” – mondta Dobrev, aki szerint az ellenzéki politikusok előtt is nagy munka áll, mert meg kell mutatni, hogy tudnak együtt dolgozni, mert „vagy együtt győzünk, vagy együtt bukunk jövőre”.

Készülünk a forradalmunkra, hogy beteljesítsük 56 október 23 és 89 október 23 üzenetét is. A köztársasági eszme születésnapja volt a nap, mondta Karácsony Gergely főpolgármester, az MSZP-Párbeszéd-LMP volt miniszterelnök-jelöltje az ellenzéki nagygyűlésen.

A köztársasági eszme arról szól, hogy közösen vállalunk felelősséget egymásért. Hogy nem lehet olyan hatalom, ami azonosítja magát az országgal. Hogy mindenki a nemzet része, aki ezt megkérdőjelezi, az méltatlan arra, hogy politikus legyen.

1989-ben a köztársaságért talán nem küzdöttünk eleget, nem vigyáztunk rá eléggé. És akkor jött egy cinikus, gonosz politikai kalandor, és felszámolta a köztársaságot, hogy még több hatalmat és pénzt szerezzen, mondta.

De 2021. október 23 is egy nagy születésnap, most születik meg a 4. köztársaság, tette hozzá. Igaz magyarnak lenni azt jelenti, hogy senkit nem gyűlölünk ebben a hazában, mondta.

Nem csak azért hirdetünk összefogást, mert ebben a választási rendszerben így lehet nyerni. Azért teszünk meg mindent, hogy ezt a szétlopott, szétszakított hazát újraegyesítsük és felszabadítsuk. Ezt az új köztársaságot nekünk kell felépíteni áldozatvállalással és rengeteg munkával – mondta Karácsony.


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is: