Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Kilencvenhárom éves korában elhunyt az olasz sajtó által a tiramisu desszertsütemény atyjának titulált Ado Campeol.

A veterán vendéglátós volt annak az olasz étteremnek a tulajdonosa, ahol a világhírű édesség napvilágot látott hátul a konyhában a felesége és a főszakács közös munkája révén. A finomság 1972-ben került a menüre, de a Campeol család sosem védette le, így járványszerűen, akadálytalanul hódította meg a világot az olasz különlegesség.

Vannak, akik vitatják a tiramisu eredettörténetét, van olyan verzió is, miszerint egy bordélyházban szolgálták fel vágyfokozóként az észak-olaszországi Trevisóban.

A tiramisu társfeltalálója, Roberto Linguanotto séf elmondása szerint a desszert „baleset” következményeként jött világra, miközben az étteremtulajdonos feleségével vaníliafagylaltot főztek. A séf véletlenül mascarponét adott hozzá a tojás és cukor keverékéből álló alaphoz, az ízvilág meg annyira bejött, hogy némi piskótával testet adtak a szájban olvadó finomságnak.

A desszert neve a másik két koffeintartalmú komponensre, a kakaóra és a kávéra utal, így lett Tirami su, azaz „dobj fel”.


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is: