Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Ha egy biznisz egyszer elindul, a Demokratikus Koalíció is Gyurcsányozásba kezdett, de persze nem úgy, ahogy azt Fideszék teszik.

„DK azt javasolja, hogy tartsanak Gyurcsány-napokat a benzinkutaknál, amikor is a 2009-es árakon, egy liter benzinért 257 forintot, egy liter gázolajért pedig csak 252 forintot kell fizetni” – írja közleményben Barkóczi Balázs szóvivője:

Már-már megszokhattuk, hogy szinte nem telik el nap anélkül, hogy az Orbán-kormányt ne kapnánk rajta valamilyen hazugságon. Ez alól ma sem tehetünk kivételt – hívta fel a figyelmet Barkóczi Balázs. A DK szóvivője szerint most éppen az derült ki, hogy a múlt héten rekordmagasra emelkedett üzemanyagár kapcsán mentegetőzik és hazudozik a jelenlegi kabinet.

A csütörtöki Kormányinfón hangzott el, hogy az Orbán-kormány az elmúlt 10 évben nem emelte a jövedéki adó mértékét. Azóta tudjuk, hogy ez tényszerűen nincs így! Mind a dízel, mind a benzin esetében többször is történt adóemelés, még ha a Orbánék erről szeretnének is megfeledkezni!

Barkóczi Balázs szerint felháborító, hogy az Orbán-kormány képtelen szembenézni a saját tetteivel, a rekordmagas üzemanyagárakat döntően befolyásoló, csődöt mondó árfolyampolitikájával és nem hajlandó elismerni a magyar emberek millióit sújtó adóemelését. Ehelyett ócska hazugságokkal próbálkozik és közönnyel szemléli, hogy múlt péntek óta a 95-ös benzin már 506, a gázolaj pedig 517 forintba kerül literenként.

A DK szóvivője emlékeztetett: az Orbán-kormányt láthatóan már semmi más nem érdekli csak Gyurcsány Ferenc személye, ezért a DK azt javasolja, hogy tartsanak Gyurcsány-napokat a benzinkutaknál, amikor is a 2009-es árakon, egy liter benzinért 257 forintot, egy liter gázolajért pedig csak 252 forintot kell fizetni.

Barkóczi Balázs hozzátette, hogy a tisztességes magyar emberek visszasírják a Gyurcsány-kormány alatti üzemanyagárakat, amikor a mai ár közel feléért lehetett egy liter benzinhez és gázolajhoz hozzájutni.


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is: